Egyensúlyozás a munkahely és az otthon között
Az amerikai dolgozó szülők kétharmada érzi úgy, hogy képtelen az általa elvárt színvonalon teljesíteni otthon, aminek a legfőbb oka a munkahelyi nyomás. Magyarul a szülők 66 százaléka minden reggel úgy kel fel, hogy ma sem lesz jobb - írja a csalad.hu.
A több mint 1000 dolgozó amerikai szülő megkérdezésével készült kérdőív szerzői szerint a jelenség mélyére ásva kiderül, ez az érzés mekkora stresszt okoz, mennyivel növeli a mentális panaszok számát, miközben rendkívül rossz hatással van a munkahelyi teljesítményre és általában véve a szülők közérzetére.
A Talking Talent vezérigazgatója, Teresa Hopke a Motherly-nek azt mondta, nem ritka, hogy az ilyen érzésekkel küzdő szülők egyszerűen feladják a karrierjüket vagy cégtől cégig vándorolva próbálják megtalálni a számukra ideális megoldást.
Ez a probléma ráadásul aránytalan mértékben sújtja az édesanyákat, de a férfiak közül is rengetegen érzik úgy, hogy képtelenek egyensúlyozni a munkahelyi és az otthoni elvárások között.
Külön elgondolkodtató, hogy miközben az amerikai vállalatok egyre több szülő- és családbarát kezdeményezést vezetnek be, sok munkavállaló arról panaszkodik, hogy ezek elsősorban papíron néznek ki jól, egyszerűen a munkahelyi légkör nem teszi lehetővé, hogy éljenek is velük.
A bejegyzés itt folytatódik.