Családháló

Kezdőoldal Háttér Egzisztenciát kell teremteni a fiataloknak

Egzisztenciát kell teremteni a fiataloknak

Az ifjúságpolitikáért felelős miniszteri biztos munkájának első része a napokban zárul azzal, hogy társadalmi vitára bocsátja a 2012-2016-os időszakra vonatkozó ifjúságpolitikai koncepció vitairatát. Mihalovics Péter szerint a dokumentum leglényegesebb problémafelvetése az: miként teremthetnek maguknak egzisztenciát a mai fiatalok. A kérdés pedig nemcsak Magyarországon aktuális, hanem Európa-szerte is.

Írta: hslaszlo,

Az ifjúságpolitikáért felelős miniszteri biztos munkájának első része a napokban zárul azzal, hogy társadalmi vitára bocsátja a 2012-2016-os időszakra vonatkozó ifjúságpolitikai koncepció vitairatát. Mihalovics Péter szerint a dokumentum leglényegesebb problémafelvetése az: miként teremthetnek maguknak egzisztenciát a mai fiatalok. A kérdés pedig nemcsak Magyarországon aktuális, hanem Európa-szerte is.



 

– Hamarosan nyilvános lesz az a vitairat, mely az alapját képezi a majdan elkészülő Új Nemzedék Jövőjéért Programnak. Találunk benne majd olyan tartalmat, amelyből végre valós megoldások születhetnek?

– Bízom benne, hogy igen, én már ismerem az anyag teljes tartalmát, sok olyan ötlet szerepel benne, ami nagyon bíztató. A 2012-2016-os időszakra szóló ifjúságpolitikai stratégia előkészítéséhez olyan új módszert alkalmaztunk, mely idehaza eddig ismeretlen volt, noha Európa más országaiban már bevált: a fiatalokat érintő kulcskérdésekről nem „irodisták” alkottak véleményt, hanem maguk az érintettek. Az iratot nagyjából két hét múlva bocsátjuk társadalmi vitára, a kormány asztalára ősszel kerülhet, így a jövő évi költségvetés számait már ennek ismeretében tudják majd alakítani.

– Pontosan miről alkottak véleményt az „érintettek”?
– Tíz kérdéskörből álló anyagot dolgoztunk ki, e tíz területet pedig szintén fiatalok – mintegy 1800 megkérdezett – vetették fel egy előzetes felmérésen. Azt mondták, szeretnének beszélni a budapesti illetve a vidéki fiatalok helyzetéről, a tehetséggondozásról, a gyermekvállalásról, a nők lehetőségeiről, a kultúráról, a sportról, a szórakozásról, de stratégiát akarnak látni az oktatás és a munkaerőpiac közötti átmenettel kapcsolatban és az állampolgári aktivitásról is egyeztetnének. Miután a területeket meghatároztuk, minden téma vitairatának elkészítésére felkértünk egy-egy embert. Az újdonság abban áll, hogy ők nem a „jól megszokott” arcok, hanem hús-vér fiatalok, akik maguk is benne élnek ezekben a helyzetekben, így sokkal hitelesebb, pontosabb képet tudnak rajzolni.

 

– Feltételezem, hogy azért nem „mezei” egyetemistákról, gimnazistákról beszélünk…
– Természetesen nem: a felkértek mindannyian kiemelkedő képviselői az adott közösségnek és értői az egyes területeknek.

– Az egyes témák elismert szakértőiben nem keltett ellenérzéseket, hogy ezúttal nem ők alkothattak véleményt?
– Az volt az alapvetésünk, hogy ne mi, döntéshozók mondjuk meg mi legyen, hanem egy alulról építkező folyamat keretében jussunk el a felső szintekig. Ez szerintem a világ legtermészetesebb dolga akkor is, ha nem vagyunk hozzászokva. Hiszek abban, hogy egy olyan fiatal, aki napi szinten a saját bőrén érzi a problémákat, jobban tisztában van mind a problémákkal, mind a megoldási lehetőségekkel.  Egy minisztériumi csúcsvezető lába nem mindig ér le a realitás talajára.

– Megnevezne néhány témafelelőst?
– A tehetséggondozás témafelelőse például Csiszár Imre lett, aki a Doktoranduszok Országos Szövetsége  vezetőjeként igen kompetens a témában. De említhetném Nagy Dávid nevét is, aki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökeként felügyelte az oktatás és a munkaerőpiac közötti átmenet nehézségeivel foglalkozó csapat munkáját. A szakmai vezetők mellett minden témának van egy úgynevezett „celeb-arca” is, a tehetséggondozásé történetesen Rátay Dániel, a Leonardo-toll feltalálója.

– Milyen típusú, mekkora terjedelmű vitaanyagot kell elképzelnünk? Ezek tudományos igényű munkák, esetleg közérthető formában elkészített „ötletelések”?
– A munkának természetesen ezen szelete is komoly szakmai alapokon nyugszik, hiszen alapvetően az első Orbán-kormány által 2000-ben elindított, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által négyévente készített átfogó, reprezentatív felmérésekre támaszkodnak. Ezzel együtt az anyagoknak nem célja újabb kötettel gyarapítani a szakirodalmat: öt oldal terjedelemben konkrét megoldási terveket, javaslatokat tartalmaznak. Ezeket mind beledolgozzuk a kormány asztalára majd szeptember körül kerülő Új Nemzedék Jövőjéért Programba.

– Kiolvasható-e valamiféle általános érvényű akarat, cél ezekből az anyagokból?
– Igen, és azt hiszem, ez nem kerülheti el a nagypolitika figyelmét sem: minden részterület gondolkodói bizonyos értelemben belefogalmazták anyagukba az egzisztencia-teremtés nehézségeit. A mai magyar fiataloknak erre gyakorlatilag nulla vagy ahhoz közeli az esélyük. Ez független attól, hogy valaki budapesti, vidéki, nő vagy férfi. Nem tud szórakozni, továbbtanulni, családot alapítani.  A mostani kormányzat nem véletlenül fektet óriási hangsúlyt a munkahely-teremtésre: egyedül az elegendő állás megteremtésével lehet ezt a problémát megoldani.  Hozzátenném, hogy a fiatal generációnak ezzel a problémával nemcsak Magyarországon kell megküzdenie, hanem szerte Európában.

– Akkor a kérdés egyszerű: lesz elég munkahely?
– Nagyon sok apró lépésre van szükség e tekintetben. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnöke például belefoglalta a vitaanyagba: legfőbb törekvésük egy az egyetemeken létrehozandó „inkubációs központ-hálózat” lenne. Ez úgy működne, hogy fiatal, harmadéves hallgatóknak lehetővé tennék magánvállalkozások indítását olyan segítséggel, hogy mondjuk biztosítanak nekik alap infrastruktúrát: könyvelőt, ügyvédet, sablon-honlapot, jóval olcsóbban a piaci árnál. Mindezt azért, hogy amikor ötödéven kikerülnek, kész helyük lehessen a saját, addig burokban felépített, megerősített vállalkozásukban. Teszem azt, egy francia szakos bölcsész beindít egy fordítóirodát, két év múlva, friss diplomával a kezében saját lábra áll, eltartja saját magát, és biztosít mondjuk két további embernek megélhetést.

– Jól gondolom, hogy a programról nagy vita lesz? Mi az, amihez körömszakadtáig ragaszkodni fog?
– Biztosan számos egyeztetés fogja kísérni a véglegesítését, de hát egy vitairat célja mégiscsak az, hogy élénk társadalmi és szakmai párbeszéd előzze meg egy stratégiai fontosságú program elindítását. A vitairat tárgyalási alap, gondolatébresztő. meg fogjuk hallgatni mindenki véleményét, ki fognak derülni a terv gyengéi, az erősségei, és biztos kapunk újabb ötleteket is. Ami a ragaszkodást illeti: a már felvázolt „inkubációs központ” mellett nagyon szorgalmaznám egy pályaorientációs rendszer kialakítását, ami nem egyetemi szinten kezdődne, hanem már általános iskolában, de legkésőbb gimnáziumban. A diák hadd lássa már ekkor, mit csinálhat majd évek múlva: lesz-e várhatóan kereslet arra a munkatípusra, aminek képezni szeretné magát. Az is fontos eleme lenne, hogy a diákok nagyon korán és nagyon pontos képet kaphassanak arról, mit is jelent a pálya, amelyen elindulnak. Számtalanszor látom én magam is, hogy sok egyetemista már csak az intézménybe kerülés után érti meg pontosan, attól még, hogy mondjuk kiemelkedő képességű matematikából, nem biztos, hogy neki való a műszaki-informatika-szak. A tervet készítő HÖOK szerint tehát olyan pályaorientációs rendszerre lenne szükség, amely minden tájékoztatást megad.

– Ezek a programok nem csupán az elitnek szólnak?
– Amikor az imént pályaorientációról beszéltem, abba természetesen ugyanúgy beletartoznak a hátrányos helyzetűek is. Őket is abba az irányba kell terelni, hogy amennyiben nem tanulnak tovább, olyan szakmát válasszanak, amelyre van kereslet. Egy fiatal pedagógus keres ma nettó 90-100 ezer forintot, egy jó fodrász ennek megkeresi a kétszeresét. Magyarországon mintha nem lenne presztízse a jól képzett szakmunkásoknak, nálunk valahogy túl nagy arányban vannak azok a szülők, akik mindenáron diplomát akarnak adni a gyerek kezébe. Ez sem baj persze, de meg kell találni az egyensúlyt. Jobb öt tanár és öt autószerelő, mint 10 munkanélküli bölcsész. De visszautalva az előző kérdéséhez: ugyancsak jó programnak tartom – különösen a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatban – a már részben működő Ebigél programot is. Ez egy online mentálhigiénés program középiskolás fiataloknak, lényege, hogy minden intézményben legyen legalább két pedagógus, akit kiképeznek arra, hogy fogadja a diákok anonim módon, interneten beküldött panaszait, gondjait, észrevételeit. Az ebigel.hu-n keresztül belépsz mondjuk Chuck Norris nicknévvel a rendszerbe és bármit, hangsúlyozom tényleg bármit megkérdezhetsz a pedagógustól úgy, hogy se nem leszel „árulkodós”, se nem leszel nevesítve. Egy mai fiatal akár napi hat órát is az internet előtt tölt, miért ne ezen a csatornán próbálnánk meg elérni? Ez a program egyedülálló Európában, ha úgy tetszik, hungarikum lehetne.

– Ezek tényleg mind mind apró lépések. Mikorra várható a hatásuk?
– Talán mindenki számára világos, mennyire nehéz helyzetben vagyunk, hiszen egy ifjúságpolitikai koncepció sohasem arról szól, hogy azt mondják: itt van ezer milliárd forint, csináljuk meg a terveket. Jellemzően olyan ötletekkel kell előrukkolni, melyek szemléletváltást céloznak, nem igényelnek nagy forrásokat. Ezek az elképzelések legrövidebb idő alatt is olyan négy év múlva tudnak beérni. A pályaorientációs rendszer kiépítése például egy év lenne, az első fiatal, aki ennek hatása alatt hozná meg döntését a jövőjével kapcsolatban, ehhez képest plusz négy év.

Fotó: CsaládHáló.hu

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Riasztóan kevés gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2011 első negyedévében 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Close