Családháló

Kezdőoldal Háttér Élethez való jog vagy abortuszjog?

Élethez való jog vagy abortuszjog?

Az ENSZ egyik fontos szakértői bizottsága, akik a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát vizsgálják felül, arra jutottak, hogy az „élethez való jog” magában foglalja az abortuszhoz való jogot.

Emberi Méltóság Központ,

Egy ember életét nem lehet egy mérlegre tenni egy másik ember élethelyzetével

Az ENSZ egyik fontos szakértői bizottsága, akik a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát vizsgálják felül, arra jutottak, hogy az „élethez való jog” magában foglalja az abortuszhoz való jogot. Szerintük a nemzeti kormányoknak „minden meglévő akadályt el kell hárítaniuk” az abortuszhoz elől, ide értve az orvosok és kórházi dolgozók lelkiismereti szabadságát is – adta hírül az Emberi Méltóság Központ.

Tájékoztatásuk szerint a szóban forgó bizottság kötelezné az országokat, hogy „biztosítsanak hatékony hozzáférést a biztonságos és legális abortuszhoz”, amennyiben a terhesség bármely pillanatában az „jelentős fájdalmat vagy szenvedést” okozna. Ismerve a hazai viszonyokban a „válsághelyzet” homályos meghatározását és alkalmazását, ez gyakorlatilag egyenlő a várandósság bármely pillanatában – tehát akár a szülésig – elvégzett abortusszal. 

Az ENSZ ezen szakértői bizottsága még hozzáteszi, hogy az „élet befejezése” lehetővé tenné, hogy az emberek „méltósággal haljanak meg”, míg ennek tiltása a halálbüntetés jelenti szerintük. A 18 tagú bizottság szinte egyöntetűen támogatták ezt az életellenes irányt, és az egyetlen kivételt, aki egyet nem értésének adott hangot, keményen rendreutasították. Ez a kivétel maga az elnök volt, Ahmed Amin Fathalla, aki szerint „ez a nyelvezet az abortusz teljes körű legalizálását jelenti, megtagadva a meg nem születettek élethez való jogát”. Hozzátette még, hogy „kritériumok és korlátozások nélkül megengedni az abortuszt” a szabad választásra és a magánéletre hivatkozva egyenlő a személyes autonómiát az emberi élet fölé emelésével, mindezzel teljes figyelmen kívül hagyva az orvosi bizonyítékokat az emberi élet kezdetéről.

A bizottság általános kommentárja ebben a kérdésben egy négy éve tartó folyamat kicsúcsosodása. Több mint 100 nemzeti és civil szervezet – köztük az Emberi Méltóság Központ is – kérte, hogy a számos ország által aláírt Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát értelmezzék életvédő szemlélettel, és ne kelljen az országoknak megváltoztatniuk az abortusz-szabályozásukat. Bár ez a dokumentum nem kötelezi az aláírókat, a bizottsági tagok mégis szeretnék véleményüket elfogadtatni az országokkal. Az ENSZ egyezményekben nem létezik „abortuszjog”, minden ezzel ellentétes lépés csak a nemzetközi intézmények szellemiségét tükrözik, de az országokra nézve – eddig – nem kötelező érvényű, ez benne a jó hír – áll az EMK közleményében

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A férfiak világnapját ünnepeljük

November 19. a férfiak világnapja. Két évtizede még nem volt ilyen, de mára öt kontinens nagyon sok országában ünneplik Trinidad...

Close