„Éltető sodrásban” – A házasság hetének központi programjai

Hazánkban tizenegyedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Nézzük, milyen, központilag szervezett programok közül válogathatunk!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
program
2018. február 05. Házasság hete

Az idén a családok éve programjaihoz kapcsolódó országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a házasságban problémákkal szembesülőknek. A házasság hete 2018-as házaspár arca Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita. A házasság hete központi programjainak fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A házasság hete központilag szervezett programjai:

Február 11., vasárnap, 9:30:
Nyitó istentisztelet. Veszprémi Református Egyházközség, Újtemplom (8200 Veszprém, Kálvin J. park 1.). Igét hirdet: Steinbach József püspök.

Február 12., hétfő, 18 óra:
A mézeshetektől Micimackóig. Fergeteges kvízjáték nem csak házasoknak Bartha Álmos nemzetközi kvízmester, a QuizNight Bajnokságok alapítója vezetésével.
(Aranytíz Kultúrház, Tolnay Klári Színházterem, 1051 Budapest, Arany János u. 10.)

Február 13., kedd, 18 óra:
Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Résztvevők: Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita – a házasság hete idei arcai; Szandi (Pintácsi Alexandra) énekes és férje, Bogdán Csaba; Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője és férje, Győri Tamás József. Moderátor: Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő riportere.
(ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna, 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.)

 

Február 14., szerda, 18 óra:
Áldással egybekötött zenés istentisztelet a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével. Vezényel: Sapszon Borbála
(Deák téri evangélikus templom, 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.)

Február 15., csütörtök, 10 óra:
Család és karrier? Konferencia a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében.
A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.
(Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Február 16., péntek, 18 óra:
Teljesen idegenek (feliratos olasz film) – Filmvetítéssel egybekötött beszélgetés Zámbori Soma színművésszel és feleségével, dr. Fazekas Ritával, a házasság hete 2018-as arcaival Süveges Gergő, az MTVA Kossuth rádió műsorvezető-szerkesztője moderálásával.
A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.hazassaghete.hu oldalon lehet.
(Cinema City Aréna, 14-es terem, 1087 Budapest, Kerepesi út 9.,)

Február 17., szombat, 17 óra:
A kapcsolódó ember. Komjáthy Károly házasságterapeuta előadása.
(TIT Stúdió, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6.)

Február 18., vasárnap, 18 óra:
Záró szentmise a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Templomban.
A szentmisét bemutatja és homíliát mond Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke.
(V. ker., Március 15. tér 2.)

Az országos rendezvénysorozat eseménynaptára elérhető az interneten:

www.hazassaghete.hu

www.facebook.com/hazassaghete