Emelkedik a két gyerekes adókedvezmény!

Az idei évhez hasonlóan jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a két gyereket nevelők családi adókedvezménye – jelentette be Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 20. Babafalva

Novák Katalin emlékeztetett: a kormány 2015-ben döntött arról, hogy 2019-ig a duplájára emelik a két gyereket nevelők családi adókedvezményét, vagyis a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra. A 2017-es emelésnek köszönhetően jövőre havonta 30 ezer forintot tud megtakarítani a mintegy 350 ezer kétgyerekes család – közölte az államtitkár.

istock_000008092663xsmall

Az egy, illetve három vagy több gyereket nevelők esetében nem változik az összeg, ők továbbra is tízezer, illetve gyerekenként 33 ezer forint kedvezményt tudnak érvényesíteni – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a családtámogatási rendszer gerince a – 2011-ben bevezetett és azóta folyamatosan bővített.

Novák Katalin kiemelte, Magyarország majdnem kétszer annyit költ családtámogatásra mint az OECD átlag.

A cikk itt folytatódik!