Erőszak a családban – a férfiakat is verik?

A partnerek közötti erőszakkal végződő konfliktusok nyilvánosságra kerülő adatai szerint a nők áldozatok, a férfiak elkövetők. A férfiak bántalmazottként, áldozatként elvétve szerepelnek az aktákban. Ha nő kezétől éri őket sérelem, ezt kollektív társadalmi elhallgatás övezi. Dr. Tamási Erzsébet kriminológus a férfiak bántalamzásának tabuját feszegeti kutatásaival.

– Tamási Erzsébet az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa, olyan tanulmányok szerzője, mint a Nemek és bűnözés, A családon belüli erőszak vizsgálatának története, a Bűnös áldozatok, A családon belüli erőszak férfi szereplői. Az OrientPress Hírügynökség tőle érdeklődött a férfiakat ért zaklatásról, bántalmazásuk előfordulásáról, természetéről. – Miért kell képviselni a férfiakat a családon belüli erőszakkal kapcsolatban?

– A családon belüli erőszak esetei többnyire csak a nők oldaláról látszanak. A nők biológiai szerepüknél fogva a kapcsolatok, az intim szféra felelőseinek érzik magukat. Szeretnének azonnal férjhez menni, családot alapítani. A férfiakat viszont nehezebb belevinni a házasságba. A párkapcsolatban viszont megfordul a helyzeta házasság a férfiak számára védőfaktor, a stabil kapcsolatban élő férfiak tovább élnek, kevesebb a beteg, az öngyilkos és bűnöző közöttük. A nők számára a házasság sokkal stresszesebb, mert ebben a viszonyrendszerben övék a nagyobb felelősség a családon belül zajló állapotokért (a férfiak házon kívül viselik a felelősséget), és hamar megjelenik az elégedetlenség, a depresszió. Ezért lehetséges, hogy a válások döntő többségét évtizedek óta a nők indítják.

– Mi a véleménye a Patent Egyesület tapasztalatáról, amely szerint a bíróság, a hivatalok patriarchálisan működnek, ezért nem veszik komolyan a női panaszosokat, akik így jogi-szociális támaszra szorulnak?

– A „patriarchális” társdalomra, a „férfiuralomra” kenni a családi és a nemek közötti társadalmi problémákat nemcsak téves, de veszélyes álláspont. A nők jobb érdekérvényesítő képességgel bírnak, egyszerűen áldozati szerepük folytán. Sokkal toleránsabb irántuk a társadalom apraja-nagyja, a nők érdekeiért, fizetésükért, egészségükért, egyenjogúságukért harcol a világ. Miközben a férfiak jogairól szó sem esik, alig kapcsoljuk össze testi-lelki állapotukat az egyenjogúsággal. Nem is szólva arról, hogy minden devianciában, az öngyilkosságtól, az alkoholizmuson át ők állnak a statisztikák élén. A férfiaknak korlátozottabbak a lehetőségeik, ha például elveszítik az állásukat, nemcsak belebetegednek, de családfőként alkalmatlan szereplőkké lesznek. A nők otthon is maradhatnak, kevésbé viseli meg őket, ha munkahelyet kell váltani, vagy egy ideig otthon kell maradniuk. Ami pedig a bíróságok és hivatalok nőellenességét illeti, nagy kétséggel fogadom, Bizonyára elő lehet keresni egyedi eseteket mindkét oldallal szembeni elfogultságra is, de tendenciózus „patriarchalitásra” aligha mutatható fel bizonyíték, az ellenkezőjére inkább. Közismert, hogy a válás vesztesei az apák, döntően a nők viszik a gyereket és lakást, vagyont, no és a gyerektartást.