Évente közel 70 kilogramm élelmet dobunk ki fejenként

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kutatói elkészítették és összesítették az első hazai részletes élelmiszerhulladék-felmérés adatait. A kutatás szerint a magyarok több élelmiszert pazarolnak, mint ami az eddigi adatokból kiderült: az Európai Unió által becsült 39 kg helyett 68 kg-ot átlagosan egy emberre vetítve. A helyzet javításához a NÉBIH „Maradék nélkül” programjával kíván hozzájárulni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. június 28. Orientpress

Mára a fejlettebb országokban – így hazánkban is – a háztartásokban keletkezik az élelmiszerhulladékok meghatározó hányada. A jelenség mindennapjaink része, a lakosság csaknem egészét érinti, így megkerülhetetlen kérdéssé vált a NÉBIH tudásmegosztó és szemléletformáló programjaiban is – közölte a szervezet.

A szükségtelenül keletkező élelmiszerhulladékok, vagyis az élelmiszerpazarlás megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a NÉBIH – az EU LIFE pályázatának támogatásával megvalósuló „Maradék nélkül” elnevezésű programja. Mivel a konkrét javaslatok kidolgozásához elengedhetetlen az aktuális helyzet pontos ismerete, ezért a program első mérföldköveként a hivatal kutatói – 100 család közreműködésével – megvizsgálták a háztartások jelenlegi gyakorlatát.

A hivatal korábbi, reprezentatív felmérésből kiderült, a magyar lakosság meghatározó része komoly problémának tekinti az élelmiszerpazarlást, ugyanakkor saját háztartásuk szintjén csak kevesen gondolták végig, hogy ténylegesen mennyi élelmiszert dobnak ki.

A NÉBIH friss kutatása szerint az EU által becsült fejenkénti 39 kg helyett körülbelül 68 kg-ot tesz ki az élelmiszerhulladék mennyisége egy év alatt Magyarországon.

A cikk itt folytatódik!