Férfiak nélküli iskolarendszer – mit okozhat a nemi modell hiánya?
Egy átlagos magyar közoktatási intézményben a tantestület csupán 20 százaléka férfi, óvodák és bölcsődék esetében pedig még kevesebb pedagógusról beszélhetünk. Gyermekeink tehát egy fontos területen férfi nemi modell nélkül maradnak, ami nem csupán a fiúk, de a lányok fejlődését is negatívan befolyásolja.
A férfi pedagógusok pályáról való eltűnése már jóval a második világháború előtt elkezdődött, s inkább a férfiak nélküli gyermeknevelés globalizált kultúrájának egyik látványos és nagy károkat okozó következménye – írja Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója a HVG Extra Pszichológiában megjelent cikkében. A család eltartójává degradált apakép a huszadik század végére általánosan elfogadottá vált, s ennek közvetlen következménye, hogy a közoktatásból is kiszorultak a férfiak. Egy átlagos tanári karban 20 százalék körüli az arányuk, de az óvodákban és bölcsődékben már a mérhetőség határa alá csökkent a nevelő és oktató férfiak aránya.
Az, hogy a modern oktatási rendszerek a “fürdővízzel együtt kiöntötték a fiúkat is” leglátványosabban a fiú tanulók életminőségét és iskolai teljesítményét érinti. A jelenségre számos szakember hívta fel már a figyelmet, köztük Philip Zimbardo amerikai pszichológiaprofesszor, aki szerint a fiúk iskolai teljesítményproblémái is ehhez a jelenséghez kapcsolhatóak. Véleménye szerint ennek következménye, hogy évről évre csökken az érettségit szerző fiúk aránya, s a most iskolába járók végzettsége várhatóan alacsonyabb lesz, mint apáiké volt. Még az amerikai feminista, Patricia Cayo Sexton is úgy nyilatkozott, hogy “azok a fiúk, akik túlélik a középiskolát, feminizált férfinak tekinthetők.”
Német kutatások szerint a férfi pedagógusok hiánya azt eredményezi, hogy a fiúk az összes mért területen hátrányt, diszkriminációt szenvednek el, s ezt alátámasztja a tény, hogy a férfi tanárok számának növekedésével arányosan javult a fiúk iskolai teljesítménye. Egy 2007-es kutatás például azt mutatta ki, hogy amennyiben a középiskolai tantárgyakat hölgyek tanítják, a fiúk és a lányok teljesítménye között fokozatosan egyfajta szakadék nyílik, ami egy év alatt akár nyolc százalékos érdemjegykülönbséget okoz.
A jelenséghez semmi köze sincs a férfiak hiányától szintén szenvedő női tanári karnak, akik évről évre küzdenek azzal, hogy valahonnan férfi tanárokat szerezzenek. A lányoknak is hiányoznak az ellenkező nemű tanárok, s a nemi modellek szükségessége azt támasztja alá, hogy minden fiatalnak vegyes párosokra lenne szüksége. A kamaszok ugyanis gyakran belső kérdéseikre ezeken a modelleken keresztül találják meg a választ. Természetesen a szülők nyújtják az elsődleges példát, de a tanárok szerepe sem elhanyagolható ebből a szempontból.
Végezetül Léder László kitér arra, hogy férfi pedagógusok hiányában kimarad a közvetítendő “rejtett tanterv” egyik fele, s így azt közvetítjük gyermekeinknek, hogy a nevelés, oktatás amolyan női feladat. Ahhoz, hogy fiaink, lányaink életét jobbá tegyük, vissza kellene csempésznünk az apákat a családokba, egyszersmind a férfiakat az óvodákba és az iskolákba.
