Fiatalok vidéki letelepedését segítő pályázat indul

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel - jelentette be Novák Katalin sajtótájékoztatón, amit Schanda Tamással tartott közösen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. február 28. Orientpress

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keretösszege tízmilliárd forint. A felhívásra háromezer és húszezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak március 6-tól 2019. március 6-ig. Az egyes önkormányzatok 50 és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. Az államtitkár közölte, a lakosságszám mellett a pályázat másik feltétele, hogy az adott településen a 18-35 év közötti korosztály száma csökkenő tendenciát mutasson a KSH adatai alapján. Országszerte 294 ilyen település van – tette hozzá.

Az Esély Otthon pályázat arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthonteremtésre és a munkavállalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiataloknak – hangsúlyozta Novák Katalin. Szólt arról is, hogy a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentése szerint a fiatalok munkavállalási kedve és anyagi helyzete is javult 2008-hoz és 2012-höz képest.

Egyre több fiatal dolgozik, és csökken körükben a munkanélküliség, a 25 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 12 százaléka alatt van.

A cikk itt folytatódik!