Folyamatosan nőtt az örökbefogadások száma az elmúlt években
Az örökbefogadások száma az elmúlt években folyamatosan nőtt: míg 2010-ben 754, 2017-ben már 1025 gyereket fogadtak örökbe, ami 36 százalékos emelkedést jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) díjátadó ünnepségén.
Novák Katalin a Mindent köszönök! – élettörténetek az örökbefogadásról című pályázat díjátadóján kiemelte, a kormány a döntései során az örökbefogadott gyereket a vér szerinti gyerekkel azonos értékűnek tekinti.
Az örökbefogadókat érintő intézkedéseket ismertetve elmondta, hogy bevezették a 3 évesnél idősebb gyereket örökbefogadóknak járó örökbefogadói gyest, megvalósult az örökbefogadások utánkövetése, hogy lássák, hosszú távon is biztonságos közegben van-e a gyerek. Szólt arról is, hogy az örökbefogadói tanácsadókat “beemelték” a pedagógus életpályába, nyílt örökbefogadás pedig már csak a gyermekvédelmi rendszeren keresztül történhet.
Novák Katalin úgy fogalmazott, talán nem esik elég szó az örökbefogadásról, pedig nagy tisztelet jár azoknak, akik egy nem vér szerinti gyerekért is vállalják az életre szóló felelősséget.
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kiemelte, az egyesület mindig valami mellett foglal állást, a pályázat meghirdetésekor az élet igenlése mellett álltak ki.
A pályaművek megmutatják, milyen sokat tud adni egy családnak, ha gyermekre talál, és milyen sokat jelent egy gyereknek, ha családra lel – fogalmazott az elnök.
Az egyesület elnöke az 55 pályázónak megköszönte, hogy a nehéz téma ellenére is betekintést engedtek az életükbe, küzdelmeikbe és örömeikbe.