A Gulag női szemmel
Noha sokszor olvashatjuk a Gulagot megjárt áldozatokról, hogy a táborokban nem voltak többé férfiak és nők, és úgyszólván megszűntek a nemek, ez koránt sincs így: a nők nagyon is máshogy élték meg a Gulag borzalmait, már csak azért is, mert ők a rettenetes körülmények között is teherbe estek és gyermekeket szültek, ami csak még tovább nehezítette amúgy is kimondhatatlanul szörnyű életüket.
A 30-as évek alatt a sztálini elnyomás és terror egyre szélsőségesebb mértéket öltött: becslések szerint összesen 18 millió embert küldtek a Gulagra. Ennek a döbbenetes számnak nagyjából egytizede volt a nő.
A legtöbb Gulagra küldött nő első emlékei között a félelem és a megalázottság szerepel. Amint megérkeztek, rögtön a fürdőházba vitték őket, ahol a férfi őrök előtt kellett megmosdaniuk mocskos, trágár megjegyzéses kíséretében. Sok nőnek a mínusz 20-30 fokos hidegben kellett várakoznia odakint, meztelenül…
Persze a megaláztatások itt nem értek véget. Mivel a rabokat fürdés után átvizsgálták, nincs-e bennük vagy a ruháikban parazita, a nőknek meztelenül kellett várakozniuk, amíg kimossák a holmijaikat. A tetvek távoltartása végett le kellett borotválniuk a hajukat és a fanszőrzetüket. Eredetileg ezt egy női orvos végezte volna, ám mivel ilyen nemigen akadt, a férfi őrök és orvosok örömmel vették át ezt a feladatot. És persze ilyenkor a kezük nem állt meg a testszőrzetnél…
Volt, aki megpróbált ellenállni, amit természetesen azonnali megtorlás követett. Mások gyorsan alkalmazkodtak. Anne Appelbaum szerint a nők jobban bírták a rettenetes tortúrát, az alvásmegvonást, a szánalmasan kevés élelmet, a kemény fizikai munkát és a kínzásokat, mert összetartottak és támogatták egymást.
E bajtársiasság persze nem tudta feledtetni a Gulag demoralizáló közegét. Alexander Szolzsenyicin írja, hogy az állandó fizikai munka hatására a nők mind fizikailag, mind biológiailag egyre inkább megszűntek nőnek lenni Sok nő írt arról, mekkora sokk volt meglátni időnként arcát egy-egy összetört tükör- vagy üvegdarabban. Leborotvált fejükkel, túlméretezett férfi ruháikban, csontsovány testükkel nem nélkülinek tűntek.
A nők természetesen állandóan ki voltak téve a férfi őrök és férfi rabok zaklatásainak. Rengeteg nő vesztette úgy az életét a Gulagon, hogy addig erőszakolták őket, amíg bele nem haltak. Sok nő választott magának úgynevezett „tábori férjet”, egy férfi rabot, aki védelmet nyújtott neki, s olyanok is voltak, akik kevesebb munka és több élelem reményében maguk ajánlották fel testüket a szadista őröknek.
A fentiek miatt a nők gyakran estek teherbe a Gulagon. Az egyik rendelet értelmében a várandós nők 35 nappal a szülés várható időpontja előtt abbahagyhatták a munkát, a szülés után pedig még négy hetet kaptak. A várandós nőket tilos volt megverni vagy kivégezni.
Sokszor kapott szárnyra a híresztelés, miszerint a várandós nők hamarabb szabadulnak, de ez csak legenda volt: valójában rengeteg várandós nőn hajtottak végre kényszerített abortuszt, annak ellenére, hogy a terhességmegszakítás ebben az időben még illegális volt a Szovjetunióban.
A Gulagon született csecsemők túlélési aránya rendkívül alacsony volt, hiszen a gyerekek a legszörnyűbb higiéniai körülmények között jöttek a világra. A nőket nagyon sokszor idő előtt visszavezényelték dolgozni, s csak bizonyos időközönként szoptathatták meg kisbabáikat, ám a parancsnokok sokszor ezt is megakadályozták, s innentől a gyermek egész nap a tábori bölcsődében tartózkodott anyja nélkül, éhezve és fázva.
Ha egy gyerek megélte a kétéves kort – ami nagyon ritka volt – akkor elvitték a táborból. Mindezt általában éjjel csinálták, hogy teljesen készületlenül érje az anyákat. Iszonyú jelenetek voltak ezek, hiszen az anyák általában mégis megneszelték, hogy mire készülnek, és magukból kikelve próbáltak mindent megtenni, hogy ne szakítsák el őket a gyermeküktől. Ám nem tehettek semmit – soha többé, szabadulásuk után sem tudták megtalálni kicsinyeiket.
Voltak olyan nők is, akik a várandósságukat csak arra használják, hogy korán szabaduljanak, s amint kikerültek a táborból, ott hagyták az első vasútállomáson a gyerekeiket.
Sok nő a várandósságot, a szülést és azt a tényt, hogy van saját gyermeke a táborban a túlélés zálogának tekintette. Ezek a nők az anyaságon keresztül próbálták visszaszerezni identitásukat, s a gyerek miatt képesek lettek volna túlélni a tábor borzalmait. Ám mivel a gyerekek nagy része nem érte meg a kétéves kort sem, s ha mégis, akkor elszakították az anyjától, ezek a traumák elképzelhetetlenül mély sebeket ejtettek az amúgy is végletekig elgyötört nők lelkén.
Forrás: https://thevieweast.wordpress.com/2012/06/19/a-day-in-the-life-of-women-of-the-soviet-gulag/
