Gyorsan, kevés fájdalommal szülni nem lehetetlen
Kivétel nélkül minden nő reménykedik abban, hogy könnyű szülése lesz. Sajnos sokan éppen ezért arra törekednek, hogy császárral szülhessenek, pedig erre igazán semmi szükség, hiszen természetes módokon is könnyíthető a szülés. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére
Gyorsan szülni = császárral szülni?
A feltett kérdésre a válasz egyértelműen nem! Ezt azért fontos kiemelni, mert sokan hiszik, hogy a császármetszéssel történő szülés egy lehetőség. Nem erről van szó. Ez a beavatkozás bizony magában rejti azokat a veszélyeket, amelyeket bármelyik másik nyílt, alhasi műtét rejtene. Vagyis akár tragédiával is végződhet, így annak eldöntése, hogy szükséges-e minden esetben a szakember feladata, és semmi esetre sem a kismamáé!
Ráadásul a császármetszéssel szültek több időt kénytelenek a kórházban tölteni, lassabban regenerálódnak, és sokszor nagyobb fájdalmakkal is számolhatnak a szülést követő napokban. A szülést megkönnyíteni azonban lehetséges, és ehhez nem is kell szikét ragadni.
Mozgás, energia és tudat
Ez a hármas segítheti a kismamát abban, hogy a szülés valóban könnyű legyen. Ez persze nem azt jelenti, hogy fájdalommentes, gyors, pár perces eseménnyé szelídül, de nagyon sokat számít.
Az első a mozgás. Ha a kismama a fájások jelentkezésekor leül, lefekszik, hogy kímélje magát, akkor azok nagy valószínűséggel lelassulnak, elhúzva ezzel az egész folyamatot. A babát a leginkább a gravitáció segíti kifelé az izomzaton kívül, így az ideális testhelyzet a térdelés, vagy az álló, guggoló póz. Szerencsére ma már a legtöbb kórház fel van készülve a különlegesnek mondott szülési igényekre, mint a bordásfal, a medence, vagy éppen a labda. Ezek az eszközök segítenek abban, hogy ne fekve szüljön a nő, ami – bár az orvosnak nagyon kényelmes és biztonságos – nem túlzottan segíti a babát az út megtételében.