Ha előítéletes gyereket akar, várjon tőle tökéletességet

A gyerekek sem mentesülnek azok alól a kérdések alól, amik a közéletet megtöltik. Mondhatnánk idealisztikusan, hogy egy kisgyerek számára nem kell, hogy téma legyen, kik a romák, zsidók, melegek, és miért van az, hogy egyeseknek baja van velük, de előbb-utóbb hall valamilyen megjegyzést egy szülőtől, vagy elcsíp pár mondatot a felnőttek közti beszélgetésből, esetleg gyerek adja tovább az óvodában, iskolában, amit otthon hallott. Ha nem is készítjük fel előre, előbb-utóbb, ha természetes módon felbukkan, érdemes beszélgetni vele ezekről a kérdésekről.

Bizonyos mértékű előítéletei mindenkinek vannak, még aki tagadja, annak is. Ennek oka, hogy az ember általában tartózkodó az ismeretlennel szemben, és ami idegenszerű, az könnyen tűnhet fenyegetőnek is. Például, ha egy kultúrában szokásos, hogy hangosabban beszéljenek az általunk megszokottnál, hevesebb mozdulatokkal gesztikuláljanak, akkor könnyen válhat ez az egyébként értéksemleges különbség ijesztővé, és kaphat olyan címkét, hogy ez az agresszió jele. Hiszen a saját kultúrában a hang felemelése haragot, fenyegetést jelent. Ezért fontos ismerni egymás szokásait, ez szükséges ahhoz, hogy jól dekódoljuk a másik jelzéseit.

Az előítéletek persze nem mindig tapasztalatok mentén jönnek létre. Funkciójuk van, valamit pótolnak, ellensúlyoznak. Megfigyelhető az a mozgatórugó az előítéletességben, hogy az illető nem tudja kezelni szorongását, és úgy próbálja enyhíteni a rossz érzést, hogy jókra és rosszakra osztja fel a társadalmat. Így pontosan tudható, szinte már ránézésre, kitől kell tartani. A világ persze nem ilyen egyszerű, és a legjobbat azzal teszi a szülő, ha ennek a bonyolultságnak elviselésében segít. És ha abban a szellemben neveli a csemetét, hogy nem egyetlen helyes útja van az életnek, hanem sokféle értékes életforma létezhet – a boldogsághoz az kell, megtaláljuk a nekünk leginkább valót. A sokféleség nem fenyegető, hanem érdekes és értékes.