Hamarosan kezdődik a Családszervezetek II. Jótékonysági Adventi vására!

Több mint ötven egyesület, cég, közéleti szereplő részvételével rendezik meg a Családszervezetek 2. adventi jótékonysági vásárát december 3-án a Millenáris park D épületében. A szervezők a tavalyinál is nagyobb szabású vásárral készülnek – mondta el a kezdeményezés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete (Ficsak) alapítója. A esemény médiatámogatója a Családháló is!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
ficsak
2017. november 24. Antal-Ferencz Ildikó

SAMSUNG CSC

Király Nóra elmondása szerint advent első vasárnapjára több mint ötven családszervezet, cég, közéleti szereplő, civil egyesület hozza el saját karácsonyi termékeit. Hozzátette: a látogatókat számos kísérőrendezvény, például bőröndmesék, kézműves bemutatók, babakiállítás, gyerekjóga várja. A színpadon fellép mások mellett Vastag Csaba, Tabáni István és az Iszkiri zenekar; a rendezvény háziasszonya Horváth Lili színművész lesz. Király Nóra közölte, a Ficsak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett vásár bevételét a koraszülött babák és családjaik támogatására fordítják a Melletted a Helyem Egyesületen keresztül.

Kárász Eszter színművész, a színpadi programok sorát záró Eszter-lánc mesezenekar énekesnője arról beszélt, hogy bohócdoktorként dolgozva sokszor közelről is láthatja a „kis hősök” és családjaik küzdelmét.

Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz Nőtagozatának vezetője hangsúlyozta, hogy a néha egy kilósnál is parányibb koraszülöttek figyelmeztetnek bennünket: mennyire törékeny az élet. A neonatológiai központok elképesztő nagyságú munkát végeznek, ehhez viszont szükséges, hogy rendelkezésükre álljanak a megfelelő eszközök – emlékeztetett. Az adventi vásáron ezért saját standdal lesz jelen a Fidesz Nőtagozata is – árulta el.

SAMSUNG CSC

Regős Judit arról számolt be, hogy az általa vezetett – és a sajtótájékoztató helyszínét is adó – Szülők Háza gyereksarokkal várja a kis látogatókat.

A rendezvény fővédnöke idén is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki ezúttal saját maga is készít és árul majd adventi koszorúkat. A jótékonysági vásár felkért díszvendége Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin családügyi államtitkár.

A sajtótájékoztatón elhangzott: akik nem tudnak részt venni az adventi rendezvényen, azok a www.jotekonysagivasar.hu honlapon is támogathatják a kezdeményezést.