Hároméves a babakötvény

Az idén 20 ezer Start-számlát nyitottak eddig, ami nem számít soknak. A legtöbb pénzt a 2014 előtt született gyerekek után fizetik be, és már a kifizetések is elkezdődtek

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 09. Orientpress

A napokban ünnepelte harmadik születésnapját a babakötvény, az öröm azonban csak felemás lehet, mert az inflációt követő kamatozású értékpapírra és a kincstári Start-számlákra az idén sem ugrott meg a kereslet. November 30-án a kincstárnál vezetett Start-értékpapírszámlákon összesen 26,9 milliárd forintnyi névértékű állampapírt tartottak nyilván, ebből 25,5 milliárd forintot tett ki a babakötvény a Magyar Államkincstár közlése szerint.

Az állami intézménynél 113 ezer Start-számlát nyitottak eddig, ebből valamivel több, mint 20 ezret az idei első 11 hónapban, ami nem kiugró mennyiség. Volt ugyanis olyan év is, amikor 40 ezernél is több ilyen számlát nyitottak, igaz, ez még azelőtt történt, hogy 2012 őszén állami monopóliummá tették volna a konstrukciót. Még 2014 is jól sikerült, ekkor 37 ezernél is több számlát nyitottak a gyerekükről gondoskodni kívánó szülők – főleg az intenzív kampányoknak köszönhetően. Tavaly és az idén viszont leült a program: 2015-ben 23 ezer új számláról tudtak beszámolni, és a novemberi adatok tükrében nem valószínű, hogy az idén megdőlnek a régi rekordok. Korábban a kincstár úgy nyilatkozott, az értékesítési eredmények a marketingkampányon múlnak, ami mostanában nem annyira intenzív.

A cikk itt folytatódik!