“Hívom a családokat” – Bíró László püspök atya januári levele

A család hivatása

Sokan azért nem tudnak Istenben bízni, mert nem kapták meg azt, amit Tőle kértek. Ha Isten tényleg szeretne – mondják –, akkor teljesítené kérésemet, de nem teljesítette, tehát nem törődik velem, nem szeret engem. Valójában éppen ennek fordítottja igaz: Isten mindnyájunkat határtalanul szereti, akkor is, ha mi nem is figyelünk rá, akkor is, ha Vele szembeszegülünk, akkor is, ha nem akarunk Róla tudomást venni. Isten szeretete pazarló, mindenen túláradó szeretet. Isten szeretetének nincsenek korlátai, bőkezűen ontja minden emberre, függetlenül vélt vagy valós érdemeinktől és gyengeségeinktől. Isten gyermekei vagyunk, és Ő „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, és esőt ad igazaknak és gonoszoknak.” (Mt. 5, 45) Isten szereti az embereket, szereti családjainkat és közösségeinket, és Isten azt akarja, hogy a szeretet örömében éljünk.

Idézzetek fel olyan eseteket, amelyek során megtapasztaltátok Isten gondoskodó szeretetét! Milyen gondok, nehézségek megoldásában segített az Istenbe vetett bizalom? Hogyan tudjátok gyerekeiteket rászoktatni arra, hogy bármibe belekezdenek, kérjék Isten segítségét és bízzák magukat Őrá?

Isten IGEN-t mond minden teremtményére – mondja Ferenc pápa –, IGEN-t mond a férfi és a nő életet szolgáló és életre nyitott szövetségére, és IGEN-jének alapja az Ő szeretete. Az Ő IGEN-jével kölcsönös elkötelezettség jön létre, amelyet azonban a mi emberi szeretetünk gyengeségei, hiányosságai gyakran megsebeznek, sőt, sutba is dobhatnak. Isten feltétel nélküli, ajándékozó szeretetével megbízik az emberben, megalapítja a családot és bevonja teremtő munkájába: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!“ (Ter 1,28) Isten emberek iránti szeretetének legfőbb bizonyítéka a család, ezért az ember viszontszeretetéből következő feladata, hogy terjessze, hirdesse, és Istentől eltávolodni hajlamos világunkban állítsa helyre Isten szeretetének uralmát. Ennek a magasztos hivatásnak a család csak akkor tud eleget tenni, ha maga is a szeretet jegyében él. Szeretet nélkül nem élhetünk Isten gyermekeiként, házaspárként, szülőként és testvérekként. Bízhatunk abban, hogy a Szentlélek támogatásával megkapjuk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy azt tegyük, amit Isten tőlünk vár.

Hogyan tudjátok családi életetek mindennapjaival megmutatni, hogy Isten szeretetében éltek? Istenbe vetett bizalmatok milyen hatással van a tágabb családra, az idősebb generációra és a fiatalabbakra?

Növekedés nélkül nincs beteljesülés. Nincs olyan család, amely tökéletesként az égből pottyanna a földre – emlékeztet Ferenc Pápa –, egy család sem tökéletes valóság, és nincs készen egyszer s mindenkorra, hanem fokozatosan ki kell bontakoztatnia szeretőképességét.

Azzal, hogy két fiatal házasságra lép, még nem érte el a lehető legjobb életállapotot, még nem biztosította a holtig, vagy még tovább tartó boldogságot. Az esküvő nem végállomás, inkább kapu, amelyen átlépve a házaspár megindul közös céljuk, a boldogság felé. Ezen az úton a boldogsághoz nem azáltal jutunk közel, hogy egyre többet birtokolunk, hogy egyre tekintélyesebb állapotba jutunk, hogy milyen és mennyi diplománk van, milyen jó állást tudtunk megszerezni, mekkora házunk, milyen ékszer-gyűjteményünk, hány autónk van, hanem az, hogy mennyit növekedtünk bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt, menyire növekedett szeretetünk, erősödött szeretetközösségünk Istennel és embertársainkkal, legfőképpen házastársunkkal és családunkban. A
világ szemében mérhető gyarapodásnál – azaz Ferenc pápa szavával a terek birtokbavételénél –, fontosabb a fejlődésünkre, növekedésünkre fordított idő. Egyedül Isten szeretete tökéletes, földi életünkben csak haladhatunk az egyre inkább az eszményihez közelítő szeretet felé. Szt. Ágoston a szeretetet egy lejtőn felfelé gurított golyóhoz hasonlította: ha a felfelé hajtó erő csak egy pillanatra is kimarad, a golyó nem csak megáll, hanem kezd visszacsúszni, kezd lefelé gurulni. Ilyenkor nagy erőre van szükség a megállításához, és az újra felfelé való indításához. A szeretetben minden nap haladnunk kell, ha csak egy kicsit is, de megállnunk nem szabad. Ha pedig mégis megálltunk, vagy netán visszacsúsztunk, akkor bízzuk magunkat Isten irgalmas, megbocsátó szeretetére. Isten irgalmából senki sincs kizárva, bármilyen szituációban legyen is.

Idézzetek fel családi, rokoni, baráti vagy ismerősi körből olyan házasságokat, amelyekben a növekedés elakadt, de az isteni kegyelem segítségével újra lendületbe jött! Milyen segítséget tud családotok, közösségetek nyújtani az ilyen családoknak?

A házasság szentsége

Nem társadalmi megállapodás a házasság szentsége – idézi Ferenc pápa –, nem is üres rituálé, vagy az elköteleződés puszta szimbóluma. A szentség maga ajándék számunkra, eszköz, amelynek segítségével Isten támogatja az eszményi házasélet felé való haladásunkat, egész életünkön át tartó növekedésünket. Az Egyház számára, mint a családok családja számára nagy kihívás, hogy elmélyítse ezt a házaspároknak nyújtott támogatást a házasságra való felkészítés idején, majd egész házaséletük folyamán. Noha mindig az eszményi családi élet felé irányít, elismeri a jót és a kegyelem jelenlétét ott, ahol az jelen van, ideértve a kevésbé tökéletes családi szituációkat is.
A keresztségi kegyelem állandósítja az emberi személy alapvető szövetségét Krisztussal az Egyházban. Ebben gyökerezik a házasságot alkotó kölcsönös ajándék. A kölcsönös elfogadásban és Krisztus kegyelmével a házasulandók teljes odaadást, hűséget és az élet iránti nyitottságot ígérnek Isten nevében és az Egyház színe előtt, komolyan véve kölcsönös elköteleződésüket. A szentség nem „dolog” vagy „erő”, maga Krisztus az, aki elébe jön a keresztény hitvestársaknak. Velük marad és erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék őt, bukásaik után fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak, és hordozzák egymás terhét. A keresztény házasság jel, amely nemcsak azt mutatja meg, hogy Krisztus mennyire szerette Egyházát a kereszten megpecsételt szövetségben, hanem ezt a szeretetet jelenvalóvá is teszi a házastársak közösségében. Egy testté egyesülve megjelenítik Isten Fiának nászát az emberi természettel. Ezért szeretetük és családi életük örömeiben már itt a földön a Bárány menyegzős lakomájának előízét kapják. (vö AL 73)

Házasságotokra készülve mennyire voltatok annak tudatában, hogy egymás iránti elköteleződésetek egyúttal egész életen át tartó növekedésre való elköteleződést is jelent? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni, hogy Krisztus szeretete jelen van házasságotokban?

Az emberi módon megélt és a szentség által megszentelt szexuális egyesülés a házastársak számára a kegyelmi életben való gyarapodás útja: „nászmisztérium”. A testek egyesülésének értékét a házassági beleegyezés szavai fejezik ki: a házastársak kölcsönösen odaajándékozzák és elfogadják egymást, hogy megosszák egymás között egész életüket. E szavak megszabadítják a szexualitást minden kétértelműségtől. A megtestesülésből és a húsvéti misztériumból fakadó szentség kegyelme áthatja és erősíti a házastársak egész közös életét, köztük, a gyermekeikkel és a világgal szövődő kapcsolataik teljes hálózatát is. Isten így juttatta kifejezésre egész szeretetét az emberiség iránt, és bensőségesen egyesült is azzal. A házaspárok soha nem maradnak magukra a felbukkanó kihívásokkal szemben. Arra hivatottak, hogy elkötelezettségükkel, kreativitásukkal, a kísértésekkel szembeni mindennapos ellenállásukkal és küzdelmeikkel válaszoljanak Isten ajándékára, kérve az egységüket megszentelő Szentlelket, hogy a kapott kegyelem minden helyzetben gyümölcsöt hozzon. (vö. AL 74)

Bíró László tábori püspök

az MKPK Családbizottságának elnöke

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke