Hoffmann: nincs államosítás

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. szeptember 05. czefernek.lena
Az oktatási államtitkár arra számít, hogy a jövőben is nagy számban kérik a települések az oktatási intézmények fenntartói jogának lehetőségét.


Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a nemzeti köznevelés rendjéről szóló új törvény koncepciója nem tartalmazza a pedagógusok óraszámának emelését, de rögzíti a heti 32 óra, kötelezően iskolában eltöltendő időt. Ez utóbbi intézkedés a pedagógus-életpályamodellel egyidejűleg lépne életbe.

Az oktatási államtitkár a megnövekedő állami szerepvállalás kapcsán kiemelte: sokan félremagyarázzák azt az egy éve hangoztatott összkormányzati szándékot, hogy az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia a közfeladatok ellátásában. Az oktatást a jövőben nem piaci szolgáltatásnak, hanem olyan közszolgálatnak tekintik, ami az állam feladata a polgárok megbízásából – hangsúlyozta.

Nem államosításról van szó, hanem arról, hogy az állam a felelősségével és a jogaival hatékonyan élni fog – szögezte le Hoffmann Rózsa, hozzátéve: a szakmai irányítást veszi át az állam, de a fenntartás, az üzemeltetés, és az, hogy az iskola szervesen beépüljön a helyi közösség életébe, továbbra is a települések feladata és lehetősége lehet, ha vállalják a feltételek teljesítését. Fő szabályként azt rögzítik, hogy a köznevelési intézmények fenntartója az állam, de szerződés alapján a helyi önkormányzatok átvehetik a fenntartói jogokat. Minden településen, ahol legalább nyolc gyermek szülője igényli, működnie kell az alsó tagozat feladatait ellátó tagiskolának, és szervezni kell, illetve fenn kell tartani óvodai csoportot, iskolai osztályt, ha egy kisebbséghez tartozó nyolc gyermek, tanuló szülője kéri.