Hogyan népszerűsítik az abortuszt a konzervatív országokban?

Egy vezető egészségügyi konzorcium nemrég bejelentette, hogy innentől kezdve az ”abortusz után nyújtott gondozást” átnevezik “általános abortusz-gondozásnak”. Ez azért fontos lépés, mert, mint azt az ötlet egyik támogatója is megjegyezte, az abortusz utáni gondozás soha nem volt az egészségügyi szervezetek végső célja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 20. családháló

A címke csupán arra volt jó, hogy elindítson egy folyamatot, aminek a végén nyíltan kiállhatnak az abortusz mellett. A csoport valószínűleg a fejlődő országok egyre liberálisabb törvényei miatt bátorodott így fel.

Az “abortusz utáni gondozás” mindenhol legális a világon, hiszen ez annyit jelent, hogy megadják az alapvető orvosi kezeléseket a műtét következményeitől szenvedő nőknek. Mindazonáltal, ahogyan arra szociológusok is rámutattak már, gyakran a tényleges abortuszt is ilyen “kezelésként” könyvelik el.

Az ilyen gondozást nyújtó szervezetek (Planned Parenthood, Ipas) csúcstalálkozóján bemutatták milyen sikereket értek el Etiópiában, Egyiptomban és Ecuadorban, annak a mintapéldájaként, hogy hogyan lehet törvényes kereteken belül beépíteni a rendszerbe a terhességmegszakítást. Bangladesben például, ahol szintén illegális az abortusz, “menstruáció-szabályozásként” hivatkoznak az ilyen műtétekre.

galeria_1200_1305618772

Miközben ezek az országok változtatnak a törvényeken, hogy néhány kivételes esetben engedélyezhető legyen a terhesség megszakítása, a Planned Parenthood aktivistái folyamatosan lobbiznak azért, hogy kiterjesszék a műtét legalizálását. Ebben segítségükre van a WHO irányadó dokumentuma, amely arról szól, hogyan lehet hatékonyan meggyőzni a kormánytisztviselőket az abortusz szükségességéről a szülésznők és szociális munkások bevonásával. Sőt, az egyik abortálótabletta, a mizoprosztol felkerült az Egészségügyi Világszervezet listájára, mint nélkülözhetetlen gyógyszer. Ezt is a pro-choice (abortuszpárti) aktivisták érték el, azzal érvelve, hogy a gyógyszer a szülés utáni vérzés kezelésére kell, miközben pontosan tudták, hogy a beszedésével a nők akár otthon is be tudnak indítani egy vetélést, majd így jelentkezhetnek abortusz utáni orvosi kezelésre. A WHO még ennél is továbbment azzal, hogy célként tűzte ki az “önálló abortusz” promotálását, ami a fejlődő országokban teszi a nők számára kényelmesebbé a magzatelhajtást.

Bár az Egyesült Államok törvényei tiltják, hogy a nemzetközi segélyeket az abortusz finanszírozására költsék, a csúcstalálkozón a résztvevő szervezetek célként tűzték ki a törvény és a mozgalmuk összebékítését. Így aztán nem esnek el az állami támogatástól az abortusz népszerűsítése miatt. Továbbá kijelentették, hogy akár e nemes cél érdekében bizonyos törvényen kívüli csoportokkal is hajlandóak együttműködni, ha az abortusz népszerűsítése közben megsértenék az országok saját törvényeit.

(via)