Hogyan neveljük jól a testvéreket?
Bevallom, amikor a második gyerekemet vártam, azt hittem, könyv nélkül is megbirkózom majd a testvérféltékenységgel és a gyerekek közti dinamikával: el tudom majd fogadni, ha a nagy nem kedveli a kicsit, esetleg barátnőm gyerekéhez hasonlóan naponta megkérdezi, mikor visszük már vissza a kórházba.
Nem így történt: a hároméves az első pillanattól kezdve imádja a csecsemőt, ugyanakkor velem elviselhetetlenül undok lett. A védőnő és a gyerekorvos szerint mindez teljesen normális – ez igazán megnyugtató, mégis úgy éreztem, kellene valami eszköz, hogyan tudom mindezt kezelni, illetve milyen meglepetések várhatóak még a testvérek további élete során.
Két könyvet találtam a könyvesboltban a testvérkapcsolatokról, mindkettőt elolvastam. Megérte.
Horst Petri: Testvérek – szeretet és versengés
Abban a reményben vettem le a polcról ezt a könyvet, hogy majd konkrét technikákat, megoldásokat fogok belőle tanulni arról, anyaként mit kell csinálni a gyerekekkel, hogy jó testvérek legyenek. Ilyet nem találtam. Amire mégis jó volt, és nem bántam meg, hogy elolvastam, az a szemléletformáló szerepe: ez a könyv nem, vagy csak igen ritkán bocsátkozik részletekbe, nem gyakorlatias, ugyanakkor egy elég jó összképet mutat a testvérkapcsolat mibenlétéről. Ráadásul nem csak a gyerekkorban, hanem az egész életet végigkísérve.
Számomra a szerző egyik fő üzenete miatt volt érdemes elolvasni, ez pedig a testvéri szeretet hangsúlyozása. Amikor a terhesség alatt olvasgattam az internetet a témában, a testvérkapcsolat merő egy problémahalmaznak tűnt. A kistestvér születésekor elkezdődik a harc és a féltékenység, és a legjobb, amiben reménykedhetünk, hogy nem nyírják ki egymást. Ha a szülők nem elég ügyesek, akkor az ellenségeskedés és a viszály végig fennmarad, felnőttként is iszonyatosan versengeni és féltékenykedni fognak, ha elég ügyesek vagyunk, akkor csak egy kicsit. Horst Petri szerint probléma, hogy a testvérkapcsolatot gyakran a féltékenykedéssel, a viszállyal azonosítjuk, hiszen egy alapvetően egy szeretetkapcsolat.
Kutatásokat idéz, amely szerint a nagyobb testvér a születendő picit „alapból” szereti: persze, féltékeny, és persze, hiányolja a szülők elvesztett figyelmét, és az is lehet, hogy ennek szóló dühét a picin is próbálja levezetni, de emellett végig jelen van egy reflexes, ős-szeretet, ami automatikus és ami kicsit hasonlít arra, ahogyan a kisgyerekek az állatokat szeretik. Végül is ez annyira nem meglepő, az újszülött szerintem is hasonlít egy kis cicára vagy majmocskára.
Ez az elsődleges szeretet aztán később persze árnyalódik, és a különböző életkorokban különböző kihívások elé állítódik, az „összenyálazta a legómat” – „magasabbra ívelt a karrierje” skálán. A mélyben azonban végig jelen lehet a szeretet, amihez mindig vissza lehet nyúlni.
