Hulladékcsökkentő – karácsonyi kihívás #1

Szeretjük a karácsonyt, de sokszor pont a lényeg hiányzik. Meghittségre, egymásra figyelésre, egy kis befelé fordulásra nem marad energiánk. Egy kétgyerekes édesanya vállalja, hogy zöldebben, tudatosabban készül majd a karácsonyra, sikereit és kudarcait is megosztja egy négyrészes cikksorozatban. Most, az első részben a vállalásokról olvashattok.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. december 08. Tudatos Vásárló

Bevallom, nekem már a karácsony körül forognak a gondolataim. Pár napja felvillant egy karácsonyi emlék néhány évvel ezelőttről. Még nem voltak gyerekeim, még azt sem tudtam, lesznek-e egyáltalán. Munkaidő után róttam a köröket egy bevásárlóközpont karácsonyi dekorációi között. Próbáltam két óra alatt letudni a karácsonyi ajándékokat egy melós hétköznap után. Konkrétan emlékszem arra az ürességre, amit a rohangálás után éreztem a kávézóban. És mit gondoltok, milyen ajándékokat sikerült venni? Inkább nem szeretnék beszélni róla…

Nem telt el sok idő, kopogtatott az első gyerekem. Közben rájöttem, létezik olyan, hogy ökológiai lábnyom, természetes alternatíva, vegyszermentes háztartás, szezonalitás, csapvíz, turkáló, hulladékcsökkentés és túlfogyasztás. Mostanra, két gyerekkel a hátam mögött, úgy állok, hogy nagyon igyekszem. De van még hova fejlődni.

Sokat köszönhetek ennek a két kicsinek, mert bár már előttük is elkezdtem tudatosabb módon élni az életet, ők adták meg a végső lökést. És kaptam tőlük karácsonyt. Nem emlékszem, mikor róttam utoljára köröket a bevásárlóközpontban ajándékok után kajtatva, ennek örülök. Mégis vannak még kritikus pontok.  Amikor a tudatosvasarlo.hu szerkesztője megkérdezte, mit szólnék egy zöld és tudatos karácsony sorozathoz, rögtön megdobbant a szívem. Igen, ez fog most segíteni, hogy még meghittebben tudjunk ünnepelni, és faragjunk abból, amiből még lehet. Nagyon örülnék, ha csatlakoznátok, ötleteket, bevált dolgokat ti is megosztanátok a készülődéssel, megvalósítással kapcsolatban.

A célom, hogy kevesebb vásárlással, hulladékkal, tárgyszerzéssel, és több családdal, minőségi együttléttel tudjuk megoldani a karácsonyt. Ránézésre nem is túl nehéz, de azért több fronton is változtatnom kell a szokásainkon. Azt hiszem, a legnehezebb talán az, hogy a vállalások egy részét, például a gyerekajándékok kérdését valahogy a tágabb család is magáévá tegye.

Fontosnak tartom, hogy elfogadjam, ha valami nem úgy sikerül, ahogy kitaláltam, esetleg valami meghaladja az erőnket. Nem vagyok tökéletes, megengedem magamnak, hogy hibázzak. Ha valami túl nagy tehernek bizonyul, inkább elengedem, mert a fesztültség nem igazán emeli a karácsonyi hangulatot. Legyetek ti is a lehetőségekhez képest elnézőek magatokkal!

És akkor jöjjenek a vállalások:

1. Kevesebb vásárlás, kevesebb tárgy

Túlfogyasztunk, karácsonykor pedig végképp. A napokban hallottam egy statisztikát, amely szerint a cégek a bevételük 1/5-ét ebben a pár hetes időszakban szerzik. Döbbenet. Nálunk tavaly a gyerekek fejenként több ajándékot is kaptak, bár volt köztük élmény is, és nagyon figyeltem arra, hogy rövid életű műanyag vackok ne kerüljenek a fa alá. Talán ez is sok volt.

Vállalás:

A gyerekeknek fejenként 2-2 ajándék elég lesz, a férjemmel pedig valami élményt ajándékozunk egymásnak. Megkérjük a családot, hogy nagyon gondolják át az ajándékokat, elég egy-egy valami, akár élmény is, a nagyfiú már ennek is nagyon tud örülni.

Emellett vállalom, hogy saját magam is készítek ajándékokat. Egyik évben csak ilyeneket ajándékoztunk, de nem aratott nagy sikert, ettől eléggé elkenődtünk a férjemmel. Most újra fogunk próbálkozni. A tervekről és a megvalósításról a következő posztok valamelyikében beszámolok.

A cikk itt folytatódik!