Jogot oktatnak középiskolákban

Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását Darák Péter, a Kúria elnöke tartja - mondta Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettese az MTI-nek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 11. szabo.daniel

Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását Darák Péter, a Kúria elnöke tartja – mondta Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettese az MTI-nek.


A hivatal által elindított program keretében a középiskolások osztályfőnöki órákon kapnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről, így többek között a hatalmi ágak elválasztásáról, az igazságszolgáltatás és a bíró függetlenségéről, a bírósági szervezetrendszerről, a hatásköri és illetékességi szabályokról, a legfontosabb jogágakról, a polgári, a büntető és a közigazgatási perrel kapcsolatos legegyszerűbb rendelkezésekről, a perbeli jogokról és kötelezettségekről – tette hozzá az elnökhelyettes.

A kezdeményezés mottója: “Attól félsz, amit nem ismersz.” A szervezők szerint minél többet tudnak az igazságszolgáltatásról az odafordulók, annál inkább elfogadják és tisztelik döntéseit, annál nagyobb a bizalom a bíróságokban.

Az előadások az életkori sajátosságoknak megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek majd a fiatalkori áldozattá válás, illetve a fiatalkorú bűnözés, az internetes bűncselekmények, a kábítószerrel visszaélés, vagy éppen a diákság jogainak és a munka világába való belépésnek a kérdéseire. A programban részt vevők a bíróságokon tárgyalásokat, ítélethirdetéseket láthatnak, a 18 éves kort betöltött tanulók pedig – előzetes egyeztetést követően – büntetés-végrehajtási intézményekbe is ellátogathatnak – mondta Hilbert Edit.

A programba a bírák és az iskolák is önkéntesen léphetnek be. Az elmúlt hetekben 40 fővárosi középfokú oktatási intézmény, valamint közel 260 bíró és bírósági titkár jelentkezett, hogy részt venne a programban oktatóként. A Kúria, az ítélőtáblák, a húsz törvényszék, a több mint száz helyi bíróság és az OBH egyaránt részt vesz a kezdeményezésben. Országszerte a helyi sajátosságokat jól ismerő megyei törvényszékek szervezik az előadásokat. Van olyan iskola, ahol a  tanárok külön, nekik szóló speciális jogi felvilágosításra is igényt tartottak – tette hozzá a hivatal elnökhelyettese.

A tervek szerint a Nyitott Bíróság elnevezésű program idővel az ország minden érdeklődő iskoláját elérheti. A távlati tervek között szerepel, hogy a tantervbe is beépüljenek a jogi alapismeretek, hiszen ma már a mindennapi élethez nélkülözhetetlen a polgári jog, a munkajog, a cégjog, a bank és biztosítási jog, vagy éppen szabálysértési jog elemi szintű tudása. Egy felnőtt embernek tisztában kell lennie azzal, mit jelent például hivatalosan tanúsítani valamit, mire kell figyelni ingatlan adásvételnél, szavatossági jogok érvényesítésénél, avagy mit követ el, aki akár csak szívességből más aláírását írja egy hivatalos iratra – fejtette ki Hilbert Edit.
    
A program első előadását “Hogyan válhatunk jogtudatos állampolgárrá?” címmel Darák Péter tartja a Lauder Javne gimnáziumban hétfő délelőtt.