Kamaszkori téveszmék: halálos is lehet
A pszichiátriai betegségek közül talán a legijesztőbb laikus szemmel a pszichózis: vagyis az az állapot, amikor valóság és képzelet összekeveredik, az illető hangokat hall, látomásai vannak, zavarodottan viselkedik vagy épp téveszmékben hisz. A pszichotikus betegségek szerencsére kezelhetőek – annál jobb hatékonysággal, minél hamarabb felismerik őket.
A korai felismerés és a megfelelő kezelés fontosságát támasztja alá a dolog veszélyessége is: a fiatalkori pszichózisban szenvedő páciensek életkilátásait illetően egy friss kutatás ijesztő adatokkal állt elő. Az eredmények szerint az első pszichotikus epizódot átélő fiatalok halálozási aránya 24-szer nagyobb a nem pszichotikus kortársaikhoz képest.
Eddig is tudtuk, hogy a pszichotikus betegségekkel élő személyeknek rosszabbak az életkilátásaik, de ez a durván magas szám még a kutatást vezető szakembereket is meglepte. De nem csak ez. A tanulmány arra is rávilágított, hogy az első pszichotikus epizódot átélő fiatalok meglepően kis százaléka áll orvosi ellenőrzés alatt és nagyon kevesen vesznek részt pszichoszociális programokban (csoportterápia, művészetterápia, stb).
Sok haláleset, kevés kezelés
A kutatás során a szerzők egy évig követték figyelemmel 5488 fiatal (16-30 év közötti) személy adatait, akiknek ezt megelőzően volt az első pszichotikus epizódjuk. A kutatók az egy év során nem magukat a pácienseket vizsgálták meg, hanem arról gyűjtöttek adatokat, hogy milyen orvosi vagy egyéb kezeléseket kaptak az illetők, valamint a halálozási adatokat jegyezték fel. A „normál”, pszichotikus betegségben nem szenvedő átlagnépességben 16 és 30 éves kor között százezer főből 89 hal meg, míg a pszichózist átélt csoportban 1968 fő volt ez az arány. Ez nagyon sok.
Ami a megfelelő kezelést illeti, ebben sem voltak túl fényesek az eredmények. Az egy évben a páciensek 61 százaléka nem kapott antipszichotikus gyógyszereket, 41 százalékuk pedig nem vett részt pszichoterápiás kezelésen. Márpedig kellett volna: első pszichotikus epizódot követően a nemzetközi ajánlások szerint egyénre szabottan, fél-két évig javasolt a gyógyszeres terápia, amely mellett a család és a páciens oktatása, a páciens kognitív viselkedésterápiás megközelítésű pszichoterápiája javasolt (azaz gyógyszeres ÉS pszichoterápiás kezelés is szükséges). Az idézett kutatásban nagyobb volt a halálozási arány azok körében, akik nem kaptak gyógyszert és/vagy pszichoterápiát.
