Karácsony előtt megérkeznek az Erzsébet-utalványok

Még karácsony előtt megkapják a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok, amit az előző évhez hasonlóan most is a postások visznek majd ki – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
karácsony
2017. november 16. MTI

Novák Katalin közölte, hogy az utalványra 2,7 millió, nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember jogosult. A juttatást azok is megkapják, akik novemberben vagy decemberben mennek nyugdíjba – tette hozzá. Ezzel is elismerik a már nyugdíjba vonultak korábbi teljesítményét – mondta az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy Erzsébet-utalványt tavaly osztottak először a jó gazdasági teljesítménynek köszönhetően.