Karácsony válás után
Sok családot érintő kérdés, hogy miként érdemes a karácsonyokat megszervezni válás után. Különösen az első külön töltött karácsony adja fel a leckét, az amúgy is megterhelő helyzetben lévő szülőknek. Az alábbiakban abban szeretnék segíteni néhány javaslattal, miként könnyíthető meg a gyerekek számára ez a helyzet.
A karácsony a család és a szeretet ünnepe. Ha úgy alakult, hogy a szülők elváltak és külön költöztek, attól az Ünnep még maradhat ünnep. Jó, ha a gyerekeknek megmarad a bensőséges hangulat, ami kicsit kárpótolja őket a hétköznapok viharai után.
Minden kérdésben, így ebben is kulcsfontosságú, hogy meg tudnak-e békésen egyezni a szülők a felmerülő kérdéseket illetően. Karácsony kapcsán a tapasztalatok szerint az a legnehezebb, hogy mikor kinél legyenek a gyerekek. Érdemes nem megfosztani – jó kapcsolat esetén – a gyereket attól az élménytől, hogy minkét szülőjével ünnepelhessen. Ha a lehetőségek engedik, lehet a Szenteste az egyik, míg a második nap (akár ott alvással) a másik szülőé.
Nem szabad belemenni az egymás túllicitálásába!
Nem kell szebb fa, nagyobb ajándék, több kényeztetés, mint a másiknál. Ebből kerekedik ki a harc, ami a gyerek számára elrontja az Ünnep varázsát.