Kártérítést kap az abortuszra kényszerített kínai nő

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. július 12. szabo.daniel

Peren kívüli egyezséggel, kártérítéssel rendeződik annak a kínai nőnek a követelése, akit hét hónapos várandós állapotban kényszerítettek abortuszra az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartományban.


A hírt, miszerint Feng Csian-mej (Feng Jianmei) és férje 70 ezer jüan (2,6 millió forint) körüli összeget kap a járási kormányzattól, helyi illetékesek közlése alapján a Hszinhua állami hírügynökség jelentette szerdán.

A pénzt kifizették, a házaspár pekingi ügyvédje visszavonta a bírósági keresetet, az ügyet a hivatalban lezártnak tekintik. Ez azt jelenti, hogy egyik fél sem állhat elő újabb követeléssel – közölte a járási kormányzat, amely egyben a családnak további segítséget ígért.

A házaspárnak már van egy gyermeke, s a hatályos kínai törvények szerint nem vállalhatta volna a másodikat. A 23 éves Fenget azután kényszerítették magzatelhajtásra, hogy nem volt hajlandó a terhessége miatt rá kiszabott 40 ezer jüan (1,5 millió forint) büntetést kifizetni. Cserébe a családtervezési hivatal munkatársai azt ígérték, hogy “törvényessé teszik” a második gyermek születését.

A rendkívül brutális beavatkozás után Feng esete és fényképe az élettelen magzattal felkerült a világhálóra, s az ügy országos felháborodást, nemzetközi visszhangot váltott ki. A nyilvánosság által kikényszerített vizsgálat után az érintett Csenping (Zhenping) település családtervezésért felelős vezetőjét és egy járási vezetőt elbocsátották állásából, négy másik hivatali alkalmazott és a kórház igazgatója pedig fegyelmi büntetést kapott.

Annak ellenére, hogy a magánvádas eljárásra nem kerül sor, az ügyészek hivatalból vádat emelhetnek – mondta a Hszinhuának Csang Kaj (Zhang Kai), a család ügyvédje, úgy vélve, hogy egy nőt hét hónapos terhesen abortuszra kényszeríteni bűncselekmény.

Az eset hatására beérkezett hasonló panaszok kivizsgálására az országos családtervezési bizottság tíz csoportot küldött ki különböző helyszínekre, hogy “fellépjenek a törvények végrehajtása során elkövetett szabálytalanságok ellen”.