Családháló

Kezdőoldal Háttér A kávéivók tovább élnek?

A kávéivók tovább élnek?

Hosszabb életre számíthatnak azok, akik napi két-három csésze kávét isznak – vonta le a következtetést 10 európai ország polgárait vizsgálva a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC). Egy másik kutatócsoport azt vizsgálta, az átlagnál idősebb kort elérő emberek szokásaiban mik a hasonlóságok.

Család.hu,

Miután a kávé tavaly nyáron kikerült az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének rákkutatási ügynöksége által vezetett, rákkeltő italok listájából, egyre többször utalnak rá úgy, mint ami segít egészséges és hosszú élet élni. Éppen az említett szervezet, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) és a londoni Imperial College közös kutatása állítja, hogy aki napi három csésze kávét megiszik, hosszabb életre számíthat, mint az, aki egyáltalán nem fogyaszt ebből az italból. Az eredmény bármennyire meglepő, mégis lehet némi összefüggés a két dolog között, mivel a vizsgálatban 10 európai ország 521 ezer polgárának adatait vetették össze. Marc Gunter, az IARC munkatársa az egyetem honlapján a kutatásról beszámoló cikkben arról beszél: „az eredmények szerint a nagyobb kávéfogyasztás csökkentette az összes halálok valószínűségét, különösen a keringési és az emésztőrendszeri problémákra visszavezethető betegségekből adódót”. Kiemelte azt is, hogy mind a 10 európai országban hasonló megállapításra jutottak, pedig egyes országokban teljesen eltérnek egymástól az ital elkészítésének és fogyasztásának szokásai.

A kutatók a már említett félmillió ember életének 16 esztendejét vizsgálták. Minden résztvevő 35 évnél idősebb volt, voltak, akikkel kérdőívet töltettek ki, másokkal interjút készítettek szokásairól. Nagy különbségeket találtak a szokásokban, a dánok átlagosan naponta 900 milliliter, míg az olaszok 93 milliliter kávét fogyasztanak, természetesen teljesen másként lefőzve az italt. Az eredmények szerint azok, akik az átlagosnál többet kávéztak, a fiatalok közül kerültek ki, és nagyobb valószínűséggel cigarettáztak, ittak rendszeresen alkoholt és több hús mellé kevesebb zöldséget fogyasztottak. A vizsgált időszakban 42 ezren, vagyis a mintában szereplő populáció nyolc százaléka halt meg különböző okokból (rák, szívproblémák, agyvérzés stb.). Más rizikótényezőktől (étkezési szokások, cigarettázás) megtisztítva az adatokat jutottak arra az eredményre, hogy akik kávéztak, kisebb valószínűséggel haláloztak el azoknál, akik nem ittak sosem. Érdekes megfigyelés volt az is, hogy nem számított, hagyományos vagy koffeinmentes volt-e az ital, a hatása megegyezett. Külön vizsgáltak 14 ezer embert, és arra jutottak, a kávét fogyasztók mája egészségesebb és jobb volt szervezetük glükóz háztartása is.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Megváltozik a párkapcsolat minősége, ha kisgyermek születik?

Katona Melinda, életvezetési tanácsadó, mediátor, a megvaltozom.hu megálmodója, az anyai lét és a párkapcsolat témájának szakértője. Fő kutatási és gyakorlati...

Close