Képeslapok a pokolból

Siemens könyvet is írt a levelek és lapok alapján Emlékezz ránk!: Levelek Sztálin Gulagjából címmel. E könyv szolgált alapjául A vörös kapun át című filmnek. A könyv egy 463 levélből álló gyűjtemény 131 darabját dolgozza fel. A leveleket Jacob Regehr családtagjai írták: Regehr, a felesége, hat gyermeke és testvére mind a Gulagon raboskodott 1931-től Szibériában.

A levelezés a Gulagról mindennek nevezhető, csak könnyűnek nem. Először is, levélpapírt szerezni egyáltalán komoly kreativitást igényelt Sztálin táboraiban, így a rabok arra írtak, amire tudtak: cigarettapapírra, újságra, szovjet propaganda-képeslapokra, fakéregre. A második akadály a cenzúrázás volt. A rabok kódokkal, csak egymás közt használt, titkos jelentéssel bíró szavakkal próbálkoztak, remélve, hogy levelük nem akad fenn a cenzorokon. Jó példa erre az egyik levél, amely a tábori körülményekről úgy fogalmaz: „olyan jóm, mint a Korintusiakhoz írt 2. levél 4:8-9”, tudván, hogy a cenzorok nem ismerik a Szentírást és nemigen mernének Bibliát elővenni a levél ellenőrzésekor. Az ominózus szentírási idézet így hangzik: „Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.”

Ha a levelek átjutottak is a cenzúrán, még akkor is voltak akadályok, mivel a SZovjetúnión kívülre, pláne nyugatra nem lehetett levelet küldeni.  Ennek ellenére mégis sok volt az olyan küldemény, amely a tiltott zónában érte el a családtagokat, otthon maradottakat. Ennek két oka volt: a rabokkal szimpatizáló egyes szovjet őrök, másrészt a szabaduló rabok, akik ruhájukban gyakran csempésztek ki leveleket, üzeneteket a Gulagon maradóktól. Siemens feltételezi, hogy működhetett egy földalatti mozgalom is a levelek kijuttatására, másképp az óvatosan megfogalmazott sorok nem juthattak volna el például Kansasbe vagy Oklahomába, ahol Siemens számos levélre bukkant.

Az történt ugyanis, hogy Peter Bargen, aki megjárta a Gulagot, és csodával határos módon családjával együtt sikerült megszöknie, Carlyle-ban ( Brit Columbia; Kanada) kötött ki. Felnőttként meglátogatta testvérét, Franket Manitobában. Frank megemlítette, hogy van a padláson egy doboz, tele levelekkel, amit ki akar dobni, de azért előtte átnézhetnék együtt.

Peter és felesége, Anne kinyitották a dobozt, amely valóban tele volt papírokkal, amelyek olyannyira széttöredeztek, hogy alig lehetett kisilabizálni tartalmukat. Peter hamar rájött, hogy a levelek azoktól a Bargen-családtagoktól származnak, akik nem tudtak elmenekülni Európából.

Peter és családja a következő három évet az összesen 131 levél fordításával töltötte. „Ültünk a konyhaasztal körül, olvastuk a réges-régi sorokat, és sírtunk. Aztán elkezdtük megérteni a saját történetünket. A múlt életre kelt”, meséli Peter A vörös kapun át című dokumentumfilmben.

Siemens maga is érintett a történetben: Kanadában született, mivel szülei elszöktek a Szovjetunióból, és távoli rokona Bargennek, aki 2004-ben halt meg. 1991-ben Peter 100 példányban nyomtatta ki a Regehr-levelek fordítását.

„A szüleink és nagyszüleink nem akartak beszélni ezekről az emlékekről”, mondja Ruth Derksen Siemens. „Én és a testvéreim nem tudtunk semmit családunk múltjáról. De vajon hogyan mehetünk tovább, ha nem tudjuk, honnan jövünk?”

Sztálin poklában óvatos becslések szerint 50 millióan haltak meg 1929 és 1938 között. Ez több mint Kanada egész lakossága. „Egy nap a fiam egy vörös csillaggal jött haza az iskolából. Azt mondta nekem: „Nézd anya, milyen vagány!” Akkor volt egy nagyon hosszú beszélgetésünk, aztán azt mondtam neki: Menj és kérdezd meg nagyapát és nagymamát arról, mit jelent számukra a vörös csillag”

„A némaság túl sokáig tartott”, vallja Siemens. „A könyv és a film célja az, hogy megtörje a hallgatást…”

via