KönyvForgató pályázat – ingyenes könyvadomány

Pályázz ingyenes könyvadományra! Beküldési határidő: 2017.november 16.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
könyv
2017. november 10. United Way

A United Way Könyvforgató program célja, hogy adománykönyvekkel elősegítsük, a kortárs kapcsolatok erősítésén keresztül pedig ösztönözzük a hátrányos helyzetből induló gyerekeket is az olvasásra, hogy ne maradjanak le társaiktól.

A pályázat kiírója: Erőforrás Alapítvány – United Way Magyarország

A pályázat neve: Könyvforgató – 2017 ősz

A pályázat témája: Az év közbeni és a szünidei olvasás népszerűsítése, az olvasáskészség fejlesztése.

A pályázat célja: Olyan iskolai, közösségi és tábori keretek között szerveződő programok és aktivitások tervezése, amelyek arra ösztönzik a diákokat, hogy az iskolaév és a szünidő folyamán is kézbe vegyenek minél több izgalmas olvasmányt. Fontos, hogy a gyermekek számára ingyenesen elérhetővé váljanak a korosztályuknak megfelelő könyvek (haza tudják vinni, kikölcsönözhessék, csereberélhessék), annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is lehetőséget kapjanak olvasmányélményeik gyarapítására, olvasáskészségük fejlesztésére

A pályázók köre: Általános iskolák, civil szervezetek (Magyarország)

A pályázat beküldési határideje: 2017.november 16.

A részletes pályázati kiírás és az adatlap letölthető innen: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pályázati adatlap iskolák számára: pdf

Pályázati adatlap civil szervezetek számára:  pdf