Közlekedés a fővárosban az ünnepi rendezvények miatt – ezekre figyeljünk!

2018. március 15-én (csütörtökön), az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján városszerte több helyszínen – többek között a Kossuth Lajos téren, a budai Várban, a Várkert Bazárban, a Fővám téren és az Andrássy úton – rendeznek ünnepi programokat, megemlékezéseket, demonstrációkat. A rendezvények miatt az érintett belvárosi fő közlekedési útvonalakat lezárják, ezért számos közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala változik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
közlekedés
2018. március 15. Közlemény

A BKK közleményében kéri, hogy aki teheti, az ünnepi rendezvények helyszínét elsősorban a metrókkal közelítse meg. Az M3-as metró március 15-18-ig Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, azaz szünetel a hétvégi teljes vonalas pótlás. A BKK felhívja  a fővárosban utazók figyelmét, mielőtt útnak indulnak tájékozódjanak a BKK Info és a BKK Futár oldalán, illetve mobilalkalmazások segítségével, vagy a BKK Facebook-oldalán.Alább olvashatóak a fontosabb változások a BKK tájékoztatása szerint.

Az állami ünnepi rendezvények megközelítési lehetőségei

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, 2018. március 15-én több fővárosi helyszínen rendeznek központi ünnepi programokat. Erről bővebben a https://marcius15.kormany.hu/ oldalon tájékozódhatnak.

Ünnepi zászlófelvonás 9 órától, díszünnepség 14 órától a Kossuth Lajos téren

Magyarország nemzeti lobogója ünnepélyes felvonásának helyszíne, a Kossuth Lajos tér leggyorsabban és legkényelmesebben az M2-es metróval közelíthető meg. A 2-es villamossal ebben az időszakban a Közvágóhíd H végállomástól csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) ideiglenes végállomásig lehet utazni.

Programok a budai Várban 9 órától 18 óráig

Változatos családi programok várják az érdeklődőket a budai Várban, amely ezen a napon a Deák Ferenc tér felől a 216-os buszjárattal, a Széll Kálmán tér felől a 16A busszal, vagy a Clark Ádám térről a Budavári Siklóval közelíthető meg.

Programok a Várkert Bazárban 10 órától 18 óráig

Családi programokat tartanak a Várkert Bazárban is, amely legkényelmesebben a 19-es és a 41-es villamossal közelíthető meg, és a Döbrentei térről vagy a Clark Ádám térről rövid sétával is elérhető.

A közúti közlekedést érintő forgalomkorlátozások

Az ünnepi rendezvények miatt március 15-én (csütörtökön) lezárják a közúti forgalom elől

  • a budai Vár teljes területét 0 órától 24 óráig,
  • a Szabadság hidat és a Vámház körutat 6 órától 23 óráig,
  • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között 8 órától 23 óráig,
  • a Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Bem tér között, valamint a Bem József utcát 11 órától 14 óráig,
  • a Bem teret, az Alkotmány utcát és a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tértől az Eötvös térig 11 órától 17 óráig,
  • a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között, továbbá a Szent István körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat teljes hosszában 12 órától 14 óráig,
  • a Báthory utcát, a Hold utcát és az Aulich utcát 12 órától 18 óráig,
  • a Teréz körút–Erzsébet körút–Blaha Lujza tér–Rákóczi út–Astoria–Károly körút–Erzsébet tér útvonalat 13 órától 14:40-ig,
  • az Oktogon–Teréz körút–Dob utca–Hársfa utca–Wesselényi utca–Erzsébet körút–Blaha Lujza tér–Rákóczi út–Astoria–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Szent István Bazilika útvonalat 13 órától 15 óráig.
  • valamint a Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút útvonalat 19 órától 21 óráig.

Március 16-án (pénteken) lezárják a forgalom elől

  • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagykörút között 10 órától 13 óráig,
  • az Andrássy út Nagykörút és Dózsa György út közötti szakaszát, a Dózsa György utat a Podmaniczky utcától a Városligeti fasorig, a Kós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig, az Olof Palme sétányt a Műcsarnok mögötti utcától a Hősök teréig, az Állatkerti körutat a Gundel Károly körúttól a Hősök teréig, valamint körben a Hősök terét 12 órától 15 óráig.

A közösségi közlekedést érintő változások március 15-én

A rendezvények miatt az érintett belvárosi fő közlekedési útvonalakat lezárják, ezért számos közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala változik. A BKK kéri, hogy aki teheti, az ünnepi rendezvények helyszínét elsősorban a metrókkal közelítsék meg. Március 15. és 18. között az M3-as metró Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, azaz szünetel a hétvégi teljes vonalas pótlás.

M1-es metró

16 és 19 óra között biztonsági okokból lezárhatják az utasforgalom elől az Opera metróállomást. Kérjük, hogy az aktuális információkért keressék fel a BKK Info weboldalt vagy alkalmazást, illetve a BKK Facebook-oldalát.

M2-es metró

Várhatóan 14 és 15 óra között biztonsági okokból lezárják az utasforgalom elől a Kossuth Lajos téri metróállomást, ebben az időszakban a szerelvények az állomáson megállás nélkül áthaladnak. Kérjük, hogy az aktuális információkért keressék fel a BKK Info weboldalt vagy alkalmazást, illetve a BKK Facebook-oldalát.

Budavári buszjáratok

Március 15-én változnak a budai Vár megközelítési lehetőségei: a Várba egész nap a Széll Kálmán térről induló 16A busszal, a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között közlekedő 216-os busszal vagy a Budavári Siklóval lehet eljutni. A 16-os busz ezen a napon nem jár.

A március 15-ről 16-ra virradó éjszaka a 916-os busz két szakaszon, megosztva közlekedik: a Széll Kálmán tér M felől a Kapisztrán tér, az Uránia felől pedig a Dísz tér megállóhelyig lehet utazni a járattal.

2-es villamos

Március 14-én (szerdán) 14:30-tól március 15-én (csütörtökön) az utolsó járatindulásig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között visz utasokat.

4-es és 6-os villamos

Várhatóan 12:30 és 13:45 között a 4-es és a 6-os villamos dél-budai végállomásától rövidített útvonalon

  • 12:30 és 12:45 között a Jászai Mari térig,
  • 12:45 és 13:00 között az Oktogon M megállóhelyig,
  • 13:00 és 13:45 között a Blaha Lujza térig közlekedik.

A kimaradó szakaszok megközelítésére a BKK javasolja az M2-es és M3-as metró, valamint a H5-ös HÉV igénybevételét.

5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es, 133E és 178-as autóbusz

Várhatóan 13:20 és 14:20 között a felsorolt buszjáratok két szakaszon, megosztva közlekednek:

  • budai végállomásuk felől a Szent Gellért tér M megállóig (5-ös, 8E, 110-es, 112-es, 178-as busz), illetve a Döbrentei térig (7-es, 133E busz),
  • pesti végállomásuk felől pedig a Blaha Lujza tér M megállóhelyig (kivéve a 178-as buszt, amely a pesti szakaszon nem közlekedik).

9-es autóbusz

Várhatóan 12 óra és 21 óra között a 9-es busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A Kőbánya alsó vasútállomás felől közlekedő buszok a Kálvin tér M megállóhelyig visznek utasokat. A 9-es buszra a Kálvin térnél az Üllői út 14. szám előtt, a Szabó Ervin tér kereszteződésénél lehet felszállni.
  • Az Óbuda, Bogdáni út felől közlekedő buszok a Nyugati pályaudvar M megállóhelyig visznek utasokat. A Nyugati pályaudvarnál a 9-es buszra a buszvégállomáson lehet felszállni.

Várhatóan 12:30 és 14:00 között a 9-es busz Óbuda és a Nyugati pályaudvar között a Margit híd helyett a Váci úton és az Árpád hídon át közlekedik, ezért nem érinti a Jászai Mari tér és a Flórián tér közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 9-es buszra a 34-es és a 106-os busz megállóhelyein lehet felszállni.

15-ös és 115-ös autóbusz

Március 15-én egész nap rövidített útvonalon, a Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M végállomástól a Nyugati pályaudvar M megállóhelyig közlekedik a 15-ös és a 115-ös busz, nem érintve a Szent István körút és a Boráros tér H közötti megállókat. A Nyugati pályaudvarnál a 15-ös és a 115-ös buszra a buszvégállomáson, a 26-os buszjárat megállójában lehet felszállni.

Várhatóan 12:30 és 14:00 között a buszok csak a Lehel tér M megállóhelyig visznek utasokat.

19-es és 41-es villamos

Várhatóan 12 és 13 óra között a Bem József térnél biztonsági okokból korlátozhatják a budai fonódó villamos forgalmát. Ekkor a 19-es villamos rövidített útvonalon, a Kelenföld vasútállomás M és a Batthyány tér M+H között közlekedik, a 41-es villamos pedig mindkét irányban a Krisztina körút­–Széll Kálmán tér–Margit körút módosított útvonalon halad. Kérjük, hogy az aktuális információkért keressék fel a BKK Info weboldalt vagy alkalmazást, illetve a BKK Facebook-oldalát.

26-os autóbusz

12:30 és 14:00 között a 26-os busz rövidített útvonalon, az Árpád híd M és a Centenáriumi emlékmű között visz utasokat, nem érinti a Margitsziget / Margit híd és a Nyugati pályaudvar M közötti megállóit.

47-es és 49-es villamos

Március 15-én a 47-es és a 49-es villamos nem közlekedik.

  • Budán a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és a Városház tér között közlekedik, az 56A járat pedig meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és Kelenföld vasútállomás M között jár.
  • Aki Pestre tart, annak érdemes elsősorban az M4-es metrót, vagy a 4-6-os villamost, továbbá a 133E buszt, illetve a 7-es busz választania.

70-es és 78-as trolibusz

Várhatóan 12 óra és 18 óra között a 70-es és a 78-as trolibusz a Kossuth Lajos tér M helyett az Arany János utca M trolivégállomáshoz terelve közlekedik. A trolikra a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út csomópontban a 72-es és a 73-as troli megállóhelyén, valamint az Arany János utca trolivégállomáson lehet felszállni.

83-as trolibusz

Március 15-én a 83-as trolibusz egész nap a Kinizsi utca–Lónyay utca–Kálvin tér–Üllői út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 83-as trolibuszra a 15-ös és a 115-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni.

91-es autóbusz

Várhatóan 12:30 és 14:00 között a 91-es busz körjáratként a Nyugati pályaudvar M helyett a Margit körúton át a Széll Kálmán tér M végállomáshoz közlekedik.

100E autóbusz

Várhatóan 13:50 és 14:50, majd 18:50 és 21 óra között a 100E autóbusz rövidített útvonalon, a Kálvin tér M és a Liszt Ferenc Airport 2 között közlekedik. A Deák Ferenc tér és a Kálvin tér között ebben az időszakban az M3-as metróval célszerű utazni. A Liszt Ferenc repülőtérre induló autóbuszokra a Kálvin téren változatlanul, az Üllői úton lehet felszállni.

105-ös autóbusz

Március 15-én a 105-ös busz egész nap terelve, az Andrássy út lezárt szakasza helyett a Nagymező utca–Andrássy út­–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon közlekedik, nem érintve a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera megállóhelyet. Az Operánál a 105-ös autóbuszra a Nagymező utcai trolibusz-megállóban lehet felszállni. A terelt vonalszakaszon a 105-ös busz a Nagymező utcában a 70-es és 78-as trolibusz, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton a 9-es autóbusz megállóhelyein áll meg.

Várhatóan 11 és 13 óra között a buszok mindkét irányban az Izabella utca–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon közlekednek, a fentieken túl nem érinte a Vörösmarty utca M és az Oktogon M megállóhelyeket sem. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az Izabella és a Podmaniczky utcában a 73-as trolibusz, a Bajcsy-Zsilinszky úton a 9-es busz megállóhelyein lehet felszállni.

109-es autóbusz

Várhatóan 11:50 és 13:20 között a 109-es busz rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő H között közlekedik, nem érintve a Bem József tér, a Batthyány tér M+H és a Kacsa utca megállóhelyet. A Margit híd, budai hídfőnél a 109-es buszra a 9-es busz Óbuda irányú megállójában lehet felszállni.

191-es autóbusz

Várhatóan 12:30 és 14:00 között a 191-es busz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar helyett a Margit körúton át a Széll Kálmán térre közlekedik.

291-es autóbusz

Várhatóan 12:30 és 14:00 között a 291-es busz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar helyett a Margit körúton át a Széll Kálmán térre közlekedik.

A közösségi közlekedést érintő változások március 16-án

4-es és 6-os villamos és villamospótló autóbusz

Március 16-án, 17-én és 18-án vágányjavítási munkák miatt rövidített útvonalon közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, amelyről a BKK tájékoztatása itt olvasható.

Vágányjavítási munkák miatt a 4-es és a 6-os villamosok a dél-budai végállomásoktól a Jászai Mari térig közlekednek, a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között pótlóbusz közlekedik.

12 óra és 13 óra között az Oktogonnál történő zárások miatt a 4-es és a 6-os villamos dél-budai végállomásától csak a Blaha Lujza tér M megállóhelyig, valamint a Jászai Mari tér és az Oktogon között közlekedik A Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között pedig változatlanul a 4-6 jelzésű pótlóbusszal lehet utazni. A Wesselényi utca és a Király utca elérése érdekében a Blaha Lujza tér és a Király utca között is közlekedik inga villamos.

A kimaradó szakaszok megközelítésére a BKK javasolja az M2-es és M3-as metró, valamint a H5-ös HÉV igénybevételét.

20E autóbusz

A 20E autóbusz várhatóan 13 óra és 13:40 között mindkét irányban módosított útvonalon,

  • Káposztásmegyer felé a Dózsa György út és a Reitter Ferenc utca között Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Erzsébet királyné útja–Hungária körút útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca / Róbert Károly körút megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E autóbuszra az Ötvenhatosok tere megállóhelyen a 30-as autóbuszcsalád, a Kacsóh Pongrác út megállóhelyen a 901-es éjszakai autóbusz, a Vágány utca / Róbert Károly körút megállóhelyen pedig a 32-es autóbusz megállóhelyén lehet felszállni.

o   a Keleti pályaudvar M felé a Vágány utca és a Dózsa György út között a Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Zichy Mihály út–Dvořák sétány útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M megállót. A terelt útvonal-szakaszon a 20E autóbuszra a Kacsóh Pongrác út megállóhelyen a 901-es éjszakai autóbusz, az Ötvenhatosok tere megállóhelyen pedig a 30-as autóbuszcsalád megállóhelyén lehet felszállni.

30-as, 30A és 230-as autóbusz

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz várhatóan 13 óra 13:40 között mindkét irányban módosított útvonalon,

  • Káposztásmegyer felé a Dózsa György út–Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út útvonalon halad, ezért nem érinti a Benczúr utca és a Hősök tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 30-as buszcsalád járatira a Városligetben a 70-es trolibusz, a Hermina úton, illetve az Állatkerti körúton a 72-es trolibusz megállóhelyein, a Gundel Károly úton pedig a Dózsa György út előtt lehet felszállni.
  • a Keleti pályaudvar M felé a Dózsa György út–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 30-as buszcsalád járataraira a Gundel Károly úton ideiglenesen kijelölt megállóhelyen, az Állatkerti körúton, illetve a Hermina úton a 72-es trolibusz, a Városligetben pedig a 70-es trolibusz megállóhelyein lehet felszállni.

70-es és 78-as trolibusz

Várhatóan 10 órától 12 óráig a 70-es és a 78-as trolibusz rövidített útvonalon, az Akácfa utca megállóhelyig közlekedik, nem érinti az Andrássy út (Opera M) és a Kossuth Lajos tér M közötti megállókat.

73-as trolibusz

Várhatóan 12 óra és 13 óra között a 73-as trolibusz nem közlekedik.

75-ös trolibusz

Várhatóan 13:00 és 13:45 között a 75-ös trolibusz

  • a Jászai Mari tér végállomás felé a Stefánia út és a Gundel Károly út között az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere M közötti megállókat. A 75-ös trolibuszra a Stefánia úton az ideiglenesen kijelölt megállóhelyen, a Hermina úton, illetve az Állatkerti körúton a 72-es trolibusz megállóhelyein, a Gundel Károly úton pedig a Dózsa György út előtt lehet felszállni.
  • a Puskás Ferenc Stadion M felé a Gundel Károly út és a Stefánia út között az Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Zichy Géza utca közötti megállókat. A 75-ös trolibuszra a Gundel Károly úton az ideiglenesen kijelölt megállóhelyen, az Állatkerti körúton, illetve a Hermina úton a 72-es trolibusz megállóhelyein, a Stefánia úton pedig az ideiglenesen kijelölt megállóhelyen lehet felszállni.

76-os trolibusz

Várhatóan 12 óra és 13 óra között a 76-os trolibusz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A Jászai Mari tér felől a trolibuszok a Lehel tér M megállóhelyig visznek utasokat.
  • A Keleti pályaudvar M felől a trolibuszok módosított útvonalon, a Károly körút (Astoria M) megállóhelyig visznek utasokat; a 76-os trolibuszra a Wesselényi utcában és a Dohány utcában a 74-es trolibusz megállóhelyein lehet felszállni.

105-ös autóbusz

Várhatóan 9:50 és 13:40 között a 105-ös autóbusz az Andrássy utat elkerülve, részben a 9-es busz és a 72-es trolibusz vonalára terelve közlekedik, nem érinti a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra a Bajcsy-Zsilinszky úton a 9-es autóbusz, a Bajcsy Zsilinszky út és a Dózsa György út között a 72-es trolibusz megállóhelyein lehet felszállni.

Melyik menetrendet figyeljük a márciusi 15-i hosszú hétvégén?

  • Március 15-én, csütörtökön a munkaszüneti és ünnepnapi menetrend lesz érvényben.
  • Március 16-án, pénteken és 17-én, szombaton a járatok a szombati menetrendjük szerint közlekednek.
  • Március 18-án, vasárnap a munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.