Kulturális-köznevelési program indul iskolások számára

Az iskolák 1-8. évfolyamán tanulók évenként egyszer ingyenes színházi, cirkuszi és táncelőadásra, valamint komolyzenei koncertre juthatnak el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott kulturális-köznevelési programban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színház
2019. január 15. MTI

Fotó: Pixabay

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott program megteremti annak a lehetőségét, hogy a közoktatás 1-8. évfolyamain tanulók évenként egyszeri ingyenes színházi, cirkuszi és táncelőadásra, valamint komolyzenei koncertre jussanak el, függetlenül a gyermek lakóhelyétől és családja anyagi helyzetétől – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.

“Hazánkban, de világviszonylatban is egyedülálló kulturális-köznevelési program ez, amely a jövő generációk kulturális nevelésének és a nemzeti identitás kifejlődésének alapkövét jelenti” – olvasható a közleményben.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke hétfőn folytatták a múlt évben elkezdett egyeztetéseket, amelyeken többek között a művészeti oktatás területén kínálkozó lehetőségekről is szó volt. A miniszter ismételten kérte az MMA vezetőitől, fogalmazzák meg véleményüket, hogyan tudná az MMA méltó módon betölteni a helyét.

Egyetértettek abban is, hogy a művészeti képzés kiemelten fontos a jövő generációi számára, nemzeti kincseink megbecsülését és továbbadását olyan emberektől várhatjuk, akiknek fontos szellemi és tárgyi kulturális örökségünk megismerése, megóvása és gyarapítása. Közös célként fogalmazták meg, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a jövő nemzedékeinek művelődésére, önkifejezésére és a nemzeti identitását erősítésére.