Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Legkisebb gyereknek sem könnyű ám lenni!

Legkisebb gyereknek sem könnyű ám lenni!

Mindenki mást gondol arról, hova legjobb születni a testvérsorban. Csak egy olyan pozíció van, amit több-kevesebb ideig mindenki megtapasztal: a legkisebbé. Általában azt asszociáljuk ehhez, hogy őt védik a legjobban, a legkisebbek talán elkényeztetettek is, hiszen folyton a nagy testvéreket vonják inkább felelősségre: elég elnyekkenteniük magukat, máris a nagy a bűnös.

Dívány,

És ami a legfőbb: ha valaki utolsó a testvérsorban, egy nagy adag negatív érzelem átélésétől menekül meg, amivel a kistestvér érkezése szükségszerűen együtt jár. De azért van egy másik arca is a kicsiségnek, nemcsak a kényelemről szól az ő életük sem.

Ha valaki azt fogalmazza meg felnőttként, hogy „jaj, most olyan kicsinek érzem magam”, azzal a jelentéktelenség, inkompetencia, akár a megszégyenülés érzésére szokott utalni. Találunk is kifejezéseket, amik ezt az állapotot festik le. Például „úgy szégyellte magát, hogy egészen összezsugorodott”.

Ám arra nem szoktunk gondolni, hogy a legkisebb vagy egyetlen gyerek, tehát minden gyerek, akinek nincs kistestvére, megélhet hasonlókat. És akkor sem lehet ezt kikerülni, ha sokat dicsérik, ha nem szégyenítik meg szándékosan. Akkor is olyan világban él, ahol mindenki, de igazán mindenki jobban tud mindent őnála.

A többiek (felnőttek, nagytestvérek) tudják, hogyan kell bekapcsolni azt a kütyüt, ő még nem. Eljön a pillanat, mikor mindenki tud olvasni, csak ő nem. Óhatatlanul létrejönnek olyan párbeszédek, amiket mindenki ért és követ, csak ő nem.

Ha nem is törvényszerű, hogy a legkisebb gyereket egész életében kisebbrendűségi érzés gyötörje, van, aki beszámol róla, hogy felnőtt korában is nehéz volt elhinnie, hogy tényleg tudhat valamit ő jobban, hogy tényleg sikerülhet neki valami, ami másnak a családban nem, mert annyira beívódott a bőre alá, hogy ő az, aki a legkevésbé van képben, akinek el kell magyarázni, aki még nem tart ott.

Szülőként nem lehet tökéletesen mentesíteni a gyereket ezektől az élményektől, de kompenzálni és segíteni, hogy ne hagyjanak maradandó nyomokat, lehet. Az első lépés ehhez, ha tudatosul bennünk, hogy bármennyire is ki van párnázva bizonyos tekintetben a legkisebb élete, a fentiekben vázolt élményeket biztos, hogy olykor megtapasztalja.

A kiindulópont, hogy ne dobjunk erre rá egy lapáttal! Ne hangsúlyozzuk lekicsinylő legyintés kíséretében, hogy „áh, nem kell ebbe beleszólnod, ezt te még úgyse érted!”. Ahogy minden gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésben, ebben is a szülő hozzáállása, belső viszonyulása a legmeghatározóbb.

Ha úgy tekintünk a gyerekre, mint valakire, aki úton van, a fejlődés útján, akárcsak a nagyobb testvérei, sőt, akárcsak mi magunk, akkor ebben benne van az a tisztelet, hogy a lényegünket tekintve nem kicsiket és nagyokat látunk, hanem különböző életszakaszban lévő egyformán értékes embereket.

A cikk ITT folytatódik

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Vajon mi történhet 2500 kupakkal? Soha nem jönnétek rá!

Sok esetben jól jön, ha gyermekeink vannak. De, hogy több ezer kupak felhasználásban hogyan segédkezhetnek, ezt mi sem gondoltuk volna!...

Close