Lehetőség a magyar iskolák megújulására

A fenti idézettel foglalta össze a célegyenesbe érő Nemzeti alaptanterv esszenciáját Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, tudomása szerint a kormányátalakítás után is továbbra is az ő feladata marad az oktatási államtitkárság vezetése.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. május 08. bencze.aron

A fenti idézettel foglalta össze a célegyenesbe érő Nemzeti alaptanterv esszenciáját Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, tudomása szerint a kormányátalakítás után is továbbra is az ő feladata marad az oktatási államtitkárság vezetése.


A vállalás időpontjára, májusra készült el az a Nemzeti alaptanterv (NAT), ami tartalmi szabályozásában a 2003-ban megszüntetett, korábban 200 éven keresztül működő irányvonalát jellemezte a magyar oktatási rendszernek – hívta fel a figyelmet Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Mint folytatta, a tervek szerint még a héten lefolytatják a közigazgatási és államtitkári egyeztetést, és még májusban a kormány elé kerülhet az előterjesztés. Az Új Nemzeti alaptanterv garantálja, a magyarságot nemzetté kovácsoló ismerek és műveltségi alapok oktatását.

Új elemek

Az államtitkár tájékoztatása szerint a NAT ismét szabályozni fogja a nevelési alapelveket, és meghatározza azokat az alapismereteket, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania. Ugyanakkor – folytatta -, a Nemzeti alaptanterv megőrizte mindazt, ami jó és értékes volt a korábbi változatban. Erkölcsi nevelés, a családi életre nevelés, a gazdasági ismeretek oktatása, hazafiasságra nevelés, állampolgárságra, demokráciára való nevelés, az önismeret és társas kultúra fejlesztése, a testi-lelki egészségre nevelés- sorolta a fejlesztési területeket Hoffmann Rózsa. A NAT azonban órakeretet nem rögzít, csak ajánlásokat tartalmaz, ezért már gyors ütemben készül a kerettantervek gyűjteménye is, ahol már óraszámokra lebontva találhatjuk meg konkrét tananyagot.

A 2013. szeptemberi induláshoz az eddigi megvalósult lépések mellett még egy nagy feladat vár az államtitkárságra, az új tankönyvek megalkotása, illetve a már elkészült új pedagógus életpálya modell elindítása. Az oktatási államtitkár a közelmúltban készült közvéleménykutatás adataira hivatkozva elmondta, a magyar lakosság 83 százaléka egyetért abban, hogy hasznos ismeretek oktatása és a felnőtt életre nevelés egyaránt feladata az iskolának.

Konkrét lépések

Mint kiderült, a nyilvánossá tett NAT-vitaanyaghoz 60 szakmai szervezet, 648 magánszemély juttatta el észrevételeit, a legtöbb javaslat az Ember és természet és a Magyar nyelv és irodalom a műveltségterülethez érkezett. Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, az új alaptantervben nevesítették Wass Albertet, Szabó Dezsőt, Nyirő Józsefet, bekerült a nemzeti irodalom témája és a népi írók mozgalma. Kiegészült továbbá az egész napos iskola leírása, az idegen nyelv oktatásánál pontosították a középiskolai képzés végére elérendő szintet, és külön részt kapott a szakközépiskolára vonatkozó passzus. Újságírói felvetésre Hoffmann pontosította a hazafiasság gyakorlati lépéseit is. Mint mondta, alapvetően a hazaszeretetre való nevelést jelenti, ami nem egyenlő a katonai neveléssel. Hozzátette: erre léteznek megfelelő oktatási intézmények.