Indul a Séta a SzüléSzületéS minőségéért!

Az Úton… Séta a SzüléSzületéS minőségéért elnevezésű kezdeményezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzés oktatóinak és hallgatóinak szervezésében immár negyedik alkalommal indul útjára 2017. június 23. és július 2. között. Gyertek ti is!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
születés
2017. június 23. Családháló

A születés körüli időszakkal (is) foglalkozó szakemberek, így orvosok, szülésznők, védőnők, gyógypedagógusok, pedagógusok, pszichológusok, dúlák, jógaoktatók, sportrekreátorok és mozgásfejlesztők többek között így hívják fel a figyelmet a szülés/születés messze nyúló, édesanyát, babát és családot érintő hatásaira.

A programsorozat a hagyomány szerint az ELTE Izabella utcai kampuszának kertjében elültetett SzüléSzületéS fájától indul. A megnyitót 2017. június 23-án 14 órakor tartják, ahol Varga Katalin és Andrek Andrea, az ELTE pszichológusai ismertetik a kezdeményezés hátterét, Novák Julianna és Horváth Éva perinatális szaktanácsadók pedig születésmesével, valamint szülés/születés-labirintussal készülnek. Hazay Tímea a Ringatóval érkezik, és várják az érdeklődőket kézművesfoglalkozásokkal, pocakfestéssel, illetve arc- és kavicsfestéssel. A rendezvény záróakkordjaként Palya Bea különleges dalait hozza el a sétára indulóknak.

A program célja, hogy a szülés/születés eseményének hosszútávú jelentősége minél többekhez eljusson, elterjedjenek azok a tudomány által megalapozott elvek, melyek a szülés/születés jó minőségét segítik elő.

Bővebb információ a sétáról ITT és ITT található.

(A képek a tavalyi eseményről készültek.)