Családháló

Kezdőoldal Háttér Még divat a konzervatív családmodell – jelentés készült a népesség helyzetéről

Még divat a konzervatív családmodell – jelentés készült a népesség helyzetéről

Több gyermeket vállalnak ugyan a párok, de csökkent a szülőképes korban lévők száma, és megtorpant a születéskor várható élettartam növekedése. Egyebek mellett ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai portré 2018 – Jelentés a magyar népesség helyzetéről című tanulmánykötetéből.

csalad.hu,

Változóban van a hazai családmodell – jelentette ki a Demográfiai portré 2018 – Jelentés a magyar népesség helyzetéről című tanulmánykötet bemutatóján a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója.

Kevesebben vannak szülőképes korban

Spéder Zsolt elmondta: Magyarországon 2011 óta növekszik a termékenységi arányszám, ám a szülőképes generáció tagjai 25-35 ezerrel kevesebben vannak, mint azok, akik most lépnek ki a termékenységi korból. Összehasonlításképpen a skandináv országok közelítenek a reprodukcióra képes születésszámhoz, a déli-, és a német nyelvű országok egyre távolabb vannak tőle.

A hazai családi modellben változás tapasztalható: 8-ról 15 százalékra emelkedett a gyermektelen és az egygyermekesek részaránya, de ugyanígy emelkedett a három- vagy többgyermekesek száma is, zsugorodott viszont a kétgyermekesek aránya.

Megtorpant a születéskor várható élettartam növekedése

A születéskor várható élettartam növekedése 1994-ben indult el, az elmúlt néhány évben viszont megrekedt. A szív- és érrendszeri betegségek a halálokok 50 százalékát teszik ki, hasonlóan magas arányú a daganatos betegségek miatti halálozás is. A Magyarországra beérkező bevándorlók száma 40 ezer körül volt, ide tartoznak azok is, akik külföldön születtek, de magyar állampolgárok. A kivándorlással összefüggésben kiderült: az elmúlt években 80-90 ezren hagyták el az országot, a növekedés üteme azonban lelassult. Legtöbben Ausztriába és Németországba vándoroltak ki. A statisztikák alapján 461 ezer magyar él az Európai Gazdasági Térség országaiban, összesen 580 ezren tartózkodnak tartósan külföldön.

Általában több teher hárul a nőkre

Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára a felmérések alapján megjegyezte: a válaszadók véleménye alapján a hazai családmodellben az apa feladata az, hogy pénzt keressen, kevésbé van fontos szerepe a gyermeknevelésben. Az otthoni munkamegosztás már akkor sem egyenlő, ha nincs gyermek, a gyermekek mellett pedig tovább torzul a feladatvállalás. A Gyed-extrával összefüggésben megjegyezte? nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 12 ezer nő és 2200 férfi vette igénybe a kedvezményt. Ám ez nem azt jelenti – mondta -, hogy a papíron otthon maradt, magas keresetű apák gondozzák a gyermeket, sok családban a nők ebben az esetben fizetés nélküli szabadságon vannak.

A cikk itt folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Nem tud veszíteni? Hogyan legyen élmény a közös társasozás?

Kisgyermekekkel remek közös program lehet a társasjáték. Ha azonban a közösen megélt vidám percek helyett, a játékban épp vesztésre álló...

Close