Megéri a magánovi?

Csak anyagi vagy pedig tárgyi és személyi javakban is mérhető a különbség a kétféle intézmény között? Van egyáltalán különbség? Megkérdeztünk kismamákat mindkét oldalról.

Gyakran nemcsak pénz vagy kedv kérdése az óvoda megválasztása, a megkérdezett négy kismama mindegyike „belekényszerült” a helyzetbe, mert pl. nem volt ovi a környéken és nem tudták megoldani a gyerekszállítást. Akik ilyen, praktikus okok miatt választják a magánóvodát vagy az állami óvodát, nem a belbecs miatt teszik, de persze akad olyan is jó számmal, aki nem feltétlenül szükségelven dönt.

Jogszerűen

A törvényi szabályozás szerint az az óvoda kell, hogy felvegye a gyermeket, ami a gyermek lakhelyéhez, nagyobb helység esetén a területi egységhez (pl. kerület) tartozik, vagy a szülő munkahelyéhez közel esik. Ez utóbbi kitétel már eléggé meglazítja az óvoda kiválasztásának lehetőségét, és a gyakorlat azt mutatja, hogy rámenősséggel valójában akárhova beírathatjuk a gyermekünket. A magánóvodák ott jöttek képbe, hogy az állam eszmélt: nincs hely az állami óvodákban, ezért támogatni kezdte (és teszi is mai napig kemény x Forint per fő tarifával), hogy a magánovikba is járhassanak olyan gyerekek, akiket az állami óvoda helyhiány miatt kitessékelt.

Ahogy az állam óv

A megkérdezett kismamák egybehangzó állítása szerint az állami óvodákban a gyerekek ellátottsága sokkal „fapadosabb”. Ezt azt jelenti, hogy a játékarzenál szegényes, hiszen sokan használják, így hamarabb elhasználódik, a szülőknek így jó, ha összefognak és a csoportinduláskor beújítanak néhány hiányzó holmit. Az egyik anyuka erről így nyilatkozott: „az óvónénikkel egyeztettünk, mire lenne szükségük a foglalkozásokhoz, aztán megállapítottunk egy mindenki számára viselhető csoportpénzt (nálunk 600 Ft volt havonta), és ebből vígan elműködik a csoport. Ha nagyobb kiadásra kerül sor, sütivásárt csapunk, abból mindig jó pénz jön be.” Alapvetően tehát nyilván minden biztosítva van az állami óvodákban is, amire a gyereknek szüksége van, de érvényesül az elv: aki többet rak bele, többet is vesz ki.

Ahogy a magánzók óvnak

Egy magánoviban általában kisebb a létszám, ez alapból pedagógus- és játékkímélő. A szülő nagyobb bizalommal hozza be az otthoni, saját játékát a gyereknek, nincs az az érzése, hogy soha többet nem kapja vissza. Eltekintve azonban a drága magánoviktól, a sokak által látogatott, „normál áras” magánovik (a megfizethető kategória) gyakran szegényesebb eszköztárú, mint az állami. „Az ovi hálás volt mindenért. Nemcsak pénzt fogadtak el, hanem a színes ceruzától kezdve a plüssállatokon át a törölközőig, mindent. Úgyhogy rászoktunk arra, hogy az otthon használt dolgokat nem agyonhasználjuk, hanem csak félig, hogy még viszonylag jó állapotban az ovinak adhassuk.”- mondja egy másik kismama egy solymári magánoviról.

A humán erőforrás kérdése

Úgy tűnik tehát, mindkét oldalnak vannak nehézségei. Mégis van egy pont, ahol elválik, melyik a jó hely: a pedagógusok kérdése. Az állami ovik gyakran vannak azonosítva olyan pedagógusállománnyal, akik „muszájból” „unottan” nevelik a gyerekeket, gyakran emlegetik főleg az idősebbek tekintetében a poroszos módszereket, és valljuk be: valóban ez idő tájt zajlik a fő lecserélődése az előző korokban és iskolák szerint és a modernebb pedagógia alapján kiképzett óvónői állománynak. És annak, hogy „már csak a nyugdíjig legyek meg” óvónőkkel találkozzunk, valóban az állami óvodákban nagyobb az esélye. De ne a kor alapján döntsünk, mert a kompetencia nem e szerint oszlik meg a pedagógusokon: az idős is lehet haladó szellemű, a tapasztalatról ne is beszéljünk, és a fiatal is lehet csapnivaló a gyerekekkel. Mindegy tehát, hogy állami vagy magán, nézzük meg mindig az embert, akire a gyermekünket bízzuk.