Megjelent a Nagyszülő-füzet!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett sajtótájékoztatón bemutatták a nagy sikerű Apa-füzetek szerzőinek - Andrek Andrea és Léder László pszichológusoknak - újabb kiadványát, a Nagyszülő-füzetet. Az eseményen részt vett Beneda Attila család-és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a szerzők és Pálfay Erzsébet, a Mozgalom országos hálózatának vezetője és gyakorló nagymama.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
nagyszülő
2017. szeptember 27. Antal-Ferencz Ildikó

Beneda Attila helyettes államtitkár kiemelte: egy társadalom érettségét nagy mértékben mutatja az, hogy hogyan viseltetik az idősek iránt: mennyire fogadja el és tiszteli őket, miként támaszkodik rájuk, mennyire teremti meg annak a szellemi és testi aktivitásnak a lehetőségét, hogy az idősebbek az életüket értékesnek, magukat hasznosnak éljék meg. A családpolitikában igyekszünk a generációk egymásra támaszkodását erősíteni, hiszen az idősek tapasztalatára, bölcsességére a fiataloknak támaszkodniuk lehet, kell és érdemes is – hangsúlyozta. A kormány legsikeresebb családpolitikai intézkedései között említette a Nők 40 programot, az ún. nagymama-nyugdíjat, amellyel eddig 200 ezer nő élt. Elmondása szerint az intézkedés elsődleges célja az volt, hogy a nagymamák besegíthessenek az unokák nevelésébe, hogy a lányuk, menyük pedig akár visszatérhessen az aktív munka világába. Hozzátette: a nagyszülővé válás új szerep, amely megváltozott felelősséggel is társul. Fontosnak tartja, hogy a nagyszülők érezzék, hogy biztos pontot jelentenek a gyermekeik és unokáik számára – olyan segítséget, amelyet csak ők tudnak megadni. Személyes példával alátámasztva megjegyezte, hogy a nagyszülők hajlamosak másképp – sokkal kedvesebben, könnyedebben, felszabadultabban – viselkedni unokáikkal, mint saját gyermekeikkel.

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos ismertette, hogy az Apa-füzetekhez hasonlóan, ez a kiadvány is 85 ezer példányban megjelenik meg és a hungarikumnak számító védőnői hálózat révén kerül a családokhoz. Véleménye szerint ez a füzet segíthet megoldani a generációs problémákat. Szerinte a füzetet nemcsak az újdonsült szülőknek, hanem a nagyszülőknek is el kellene olvasniuk, és utána közösen leülniük és megbeszélniük. Gyakorló nagymamaként hangsúlyozta, hogy egy nagyszülőnek elsősorban arra kell büszkének lenni, hogy a gyereke jó apává vagy anyává válik, ebben kell őt támogatnia, és közben engednie, hogy az újdonsült szülők a saját útjukat járják. Ezért a legfontosabb kérdés, amit a nagyszülőnek fel kell tennie: miben segíthetek? Véleménye szerint, amikor a nagyszülők vigyáznak az unokákra, ne a saját meggyőződésüket, hanem a szülők kéréseit, szokásait, elvárásait kövessék, mert akkor a szülők nyugodtak lesznek és szívesebben bízzák rájuk az unokákat legközelebb is, ami azért is fontos, mert a kicsiknek a nagyszülői szeretetre is nagy szükségük van.

Andrek Andrea pszichológus, a füzet társszerzője elmondta, hogy a kiadvány témájának ötlete onnan származik, hogy munkája során gyakran megtapasztalja, hogy a családokat szinte lehetetlen megérteni a család és a tágabb környezet nélkül. Szakmai meggyőződése szerint egy családban akkor mennek gördülékenyen a mindennapok, ha biztonságos a kötődés a szülők, nagyszülők között, mert ez a záloga annak, hogy a különböző ún. normatív krízisek – ilyen a gyermek, unoka születése is – által okozott szorongás a család által még kezelhető tartományban maradjon. A biztonságos kötődés egyik fontos eleme, hogy a nagyszülők saját gyermekeiket autonóm felnőttként képesek kezelni. Kiemelte: a füzet célja megmutatni, hogy nem kell félni azoktól a konfliktusoktól, amelyek az új helyzetben létrejönnek, hiszen ez természetes: ilyenkor átrendeződnek a szerepek, és már semmi sem lesz olyan, mint régen volt. A kiadvány nem tudja megoldani a súlyos konfliktusokat, de a kezelhető mederben tartott, „normális” nézeteltérések elsimításához támpontot tud nyújtani  – hangsúlyozta.

Léder László pszichológus, a füzet másik szerzője a nagypapák fontos szerepét emelte ki. A nagycsaládok megszűnésével a nagyszülők szerepe bonyolultabbá vált – emelte ki. Apa-témában már jártasként, a füzet megírása előtt átnézte a nagyapákról szóló szakirodalmat, és a különböző publikációkból kiderült számára, hogy hasonlóan az apák szerepéhez, mennyire kevéssé ismert és kutatott a nagypapák szerepe. A nagyapák háttérben szorulása többek között arra is visszavezethető, hogy a férfiak szinte kizárólag kenyérkeresők lettek – vélte. Szakmai meggyőződése szerint ezt a helyzetet az apákhoz hasonlóan a nagyapák is nagyon megszenvedik, hiszen mindketten sokkal intenzívebb családszerepre vágynak. A Nagyszülő-füzetnek így fő célja a nagyszülői kultúra – beleértve a nagyapákét is –  támogatása.

Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom képviseletében elárulta, hogy nagyon örül, hogy a harmadik Apa-füzet helyett inkább a Nagyszülő-füzet mellett döntöttek, és tájékoztatott arról, hogy ez még csak a kezdet, ugyanis a jövőben a mozgalom minden eseményére, rendezvényére igyekeznek majd bevinni az idősebb generáció illetve a generációk közötti párbeszéd fontos témáját. Gyakorló nagymamaként kiemelte, hogy milyen fontos szerepet töltöttek be életében a nagyszülei és milyen sokat tanulhatott tőlük. Ma ő sem tudná továbbadni az értékes tudást, ha nem töltött volna elég időt a nagyszüleivel.


A Nagyszülő-füzethez Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének általános igazgatóhelyettese írt ajánlást: „A füzet célja nemes, megjelenése valóban hiányt pótol. Segítséget nyújt abban, hogy megálljunk egy kicsit, elgondolkodjunk azon: a generációk egymásba kapcsolódása hogyan lehetne oldott és derűs, hogyan szolgálhatná azt a szép célt, hogy az élet tovább haladjon a gyermekek/unokák révén. Mindenkinek melegen ajánlom: az aktív szülőknek és nagyszülőknek, s a leendőknek is.” 

A Nagyszülő-füzetet Szűcs Édua illusztrálta, ahogy az Apa-füzeteket is.

A kiadvány letölthető a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom honlapjáról, ITT

Hamarosan megjelenik a Családháló interjúja a Nagyszülő-füzet társszerzőivel!