Mennyi játék legyen a gyerekszobában?

Egy gyereknek maga a kánaán, amikor játékboltba lép, az elképzelhetetlen sokféleség elbűvöli. Azt sem tudja, mit szeretne a legjobban, ha tehetné, az egészet hazavinné. Bár ez nem lehetséges, sok szülő, nagyszülő azt gondolja, hogy amit lehet, megszerez a csemetének. És most még nem is az ízléstelen es haszontalan csicsás vackokra kell gondolni. Jóból is lehet sok.

Túlzsúfolt gyerekágy

Az ingerszegény környezet és a zavaróan sok inger között nagy a különbség. A csecsemők feje fölé lógatott örökmozgók, pláne, ha még hangot is adnak, folyamatosan magukra vonják a figyelmet. Amíg a kisbaba ismerkedik a közvetlen környezetével, észreveszi és szemével követi a kezét, hangokat ad vagy megpróbálja elérni a színes kendőt, ezeket akkor hagyja abba, amikor  elfárad. Egészen rövid ideig figyel, próbálkozik, gyakorol, majd pihen, és újrakezdi. Az állandóan felé irányuló információ kifárasztja, síróssá teszi. A kúszás, a fordulás  fő motivációját az adja, hogy valami, ami a baba számára érdekes, a látóterébe kerül, és azt meg akarja fogni, a szájába szeretné venni. Ha körberakjuk tárgyakkal , nem kell erőt kifejtenie, küzdenie, hogy megszerezze, túl könnyen elérhetővé válnak a dolgok. Így fontos tapasztalatoktól fosztjuk meg, a saját magáról formálódó képet nem erősíti majd a megküzdés sikeréből fakadó elégedettség és öröm.

Karácsonyi játékdömping

Teljesen érthető, hogy a karácsonyi ajándékok nagy része különböző játék. A születés- és névnapok sem telhetnek el újabb játékok nélkül. Így néhány év alatt olyan nagy mennyiség halmozódik fel, ami szülői segítség nélkül csak szobadísz, vagy felesleges kacat lesz. Tekintettel kell lenni a gyerek életkorára és nem csak a játék típusát, hanem mennyiségét is ehhez igazítani.

Levi másfél éves, elérkezettnek láttam az időt, hogy a nagy láda duplót elővegyük. Emlékeimben az élt, hogy a gyerekekkel az egész szobát „beépítettük”, kanyargott a vonat, volt állatkerti megálló, lakóház, kukás autó szedte össze a szemetet. Nem is gondoltam, hogy egyszerre építjük fel az egész várost, de a tőle szokatlan reakcióra sem számítottam. Először örömében szaladgált, azt sem tudta, mit vegyen a kezébe, majd a számára befogadhatatlanul sok darabot elkezdte dobálni, teljesen felpörgött és kifáradt, nyűgös lett. Azóta csak egy „alap készlettel” játszunk, ezeket már jól ismeri, és időnként egy-egy új elemmel bővítjük a készletet.

Jó, ha a játékokat dobozokban tartjuk, és egyszerre csak az kerül elő, amire éppen szükség van. Ne a szobai rend legyen a szervező erő, ne azért maradjanak a dobozban játékok, hogy rend legyen, a tárgyak a fantázia és a gyermeki mesevilág segítői legyenek, ne pedig uralkodói. A gyerekeket segítenünk kell abban, hogy a világra kíváncsiak legyenek- ehhez keltjük fel az érdeklődésüket már születésüktől fogva, és a játékok, mesék segítségével kell őket egyre ügyesebbé, nyitottabbá tennünk. A játékra tanítani kell, a legmenőbb eszköz is csak egy tárgy marad, ha nem tesszük hozzá az élményt, de a legegyszerűbb fadarab is lehet varázslópálca, hajó vagy akár laptop is. Érdemes néhány színes kendőt vagy sálat félretenni, megunt pólót befesteni. Ezekkel akár naponta többször egészen különböző világokba léphetünk. Minél kevésbé konkrét egy eszköz, annál többféle szerepre alkalmas.

Amikor túl sok az inger

A túl sok inger még a felnőtteket is feszültté teszi, fokozottan igaz ez a gyerekekre, akik ezt a kellemetlen érzést többnyire mozgással vezetik le. Ne gondoljuk azt, hogy a többfelől érkező információ úgy fárasztja ki őket, hogy utána lepihennek. Ellenkezőleg. Még több szertelen mozgás, még nagyobb nyugtalanság, feszültség jön. És ezzel nemcsak a gyerek, hanem a szülők és a család hangulata is megpecsételődik… Az egyre többször felmerülő hiperaktivitás – bár eredetét tekintve nem a túl sok információval van összefüggésben – tüneteinek enyhítésében is fontos szerepe van a letisztult, áttekinthető környezetnek és a megfelelő mértékű ingernek.

Egy érdekes kutatásról olvashatunk K. J. Payne Egyszerűbb gyerekkor című könyvében. Azt vizsgálták, hogy az egyszerűbb környezet hat-e a viselkedésre. Azt feltételezték, hogy ha csökken a gyerekeket érő ingerek száma, az pozitív változást hoz a viselkedésükben. Itt nem azt nézték, hogy milyen információval találkozik a gyerek, tehát nem mérlegeltek a felesleges és a fontos között – a felére csökkentették a tévénézést, újságokat, de még a vacsora közbeni beszélgetés mennyiségét is. Az eredmények magukért beszéltek: a fele annyi információ, inger 4 hónap alatt jelentős javulást hozott az egyébként magatartászavarral küszködő gyerekeknél.