Mexikó elutasította a melegházasság országos legalizálását

A mexikói parlament elutasította a kormány javaslatát, hogy az ország egész területén legalizálják a homoszexuálisok házasságát.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 13. MTI

A képviselőház alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó bizottsága helyi idő szerint szerdán vetette el az Enrique Pena Nieto államfő vezette kormány indítványát.

Nieto elnök még májusban jelentette be: az alaptörvényt úgy módosítanák, hogy az azonos nemű pároknak is lehetőségük legyen házasságot kötni és gyermeket örökbe fogadni. A reformkezdeményezés azonban még az államfő saját pártjában, a kormányzó Intézményes Forradalmi Párton (PRI) belül sem talált kedvező fogadtatásra.

girlfriends-338449_1920

A melegházasság tervezett engedélyezése ellen nagyszabású tiltakozó megmozdulásokat szerveztek különböző konzervatív csoportok és a katolikus egyház, de eközben a melegek és a leszbikusok is az utcára vonultak.

A többségében katolikusok lakta, 112 milliós Mexikóban jelenleg a fővárosban, Mexikóvárosban, valamint a 32 szövetségi államból nyolcban engedélyezett az azonos neműek közötti házasság. Tavaly a legfelső bíróság alkotmányellenesnek ítélte a melegházasság tilalmát.