Sok jó és nemes ügy mellé adtad már az arcod. Része vagy a MOL Motoros Family kampányának, a Zenével A Rákos Gyermekekért Alapítványnak 16 db gitárt ajándékoztál, mellyel segítetted a munkájukat, fellépéseddel támogattad egy sérült fiatalokból álló együttes külföldi szereplését, adtál sürgősségi osztályon lévő gyermekeknek koncertet, és kampányoltál a Kárpátaljai rászorulóknak is. Rendszeresen jársz továbbá fiatalkorúak börtönébe zenélni, beszélgetni, sőt, egyszer még egy hangszerparkot is ajándékoztatok, hogy legyen egy zenés klub a börtön falain belül, mely egy egészen különleges és személyes jellegű adomány részedről. Úgy tűnik, hogy az átlagosnál érzékenyebb vagy a segítségre szorulók, nehézséggel küzdők irányában. Miért érzed ezt fontosnak?
Személyesen nem kellett megtapasztalnom, hiszen családomban nincsenek fogyatékkal élő emberek. Valahogy az ember így van összerakva, érzékeny vagyok az ilyenekre. Minden ember érdekel, függetlenül attól, hogy egészséges vagy fogyatékkal élő, nekem ember van, nincs különbség köztünk. Isten szemében is mindenki azonos és egyforma, nincs szebb, jobb, okosabb, ügyesebb. Én próbálok így élni, és ha Isten valamit ráhelyez a szívemre, azt megteszem és segítek, ha tudok. Koncertjeinkre is járnak fogyatékkal élő emberek, testi vagy értelmi fogyatékkal élők, a Sanzon alatti lemenetelemnél meg szoktam őket keresni, és köszönetet szoktam mondani nekik, amiért itt vannak. Nagyon boldog vagyok, amikor látom őket, fontosak számomra.
A Fogyatékkal Élők Világnapján, december 3-án tartandó koncert egy egész napos programsorozatba ágyazódik, amelynek mottója az egymás iránti tisztelet, elfogadás ünneplése. Szerinted mennyire vannak jelen ezek a fogalmak az életünkben?A tisztelet egy érdekes dolog ebben az esetben. Talán sokan ezt nem is tiszteletnek élik meg, hanem sajnálatnak, ami teljesen más és nem jó hozzáállás a fogyatékkal élő emberekhez. Azonnal megérzik, ha valaki lesajnálja őket és nem veszi emberszámba, nem tartja ugyan olyannak, amilyen ő. Ez egy nagyon nagy zsákutca. Sokan azért nem tudják tisztelni a fogyatékkal élőket, mert nem látják, hogyan élnek, milyen gondokkal kell megküzdeniük nap mint nap, a hozzátartozókról nem is beszélve. Hatalmas szolgálat.
Elfogadni még mindig nem tanulta meg a magyar ember a sérült embereket. Hogy mi lehet az oka? Talán a közöny. A közöny, mert nem akarja tudomásul venni, nem akarja látni és legfőképp nem akarja beleképzelni magát az ő helyébe. Pedig ha normálisan közeledne hozzá és minél többet tudna meg róla, annál jobban empatikus lenne az ilyen életet élő emberekkel. Nagyon fontos a nyitottság és a dolgok helyén való kezelése. Én látom, megértem, elfogadom, hogy Ő ilyen, de ezen túllépek és onnantól fogva nem az a része érdekel az emberből, hiszen ez egy külsőség csupán. Sokkal inkább a többi, amit nem látok, nekem az az igazi felfedezés és az a szál, ami segítségével igazán megismerem és – csak remélni tudom, hogy – megértem a nekem megnyíló embert.
