Mikor hagyhatom pár napra másra a gyereket?

Érthető vágya az anyáknak, akik minden idejüket a kisbabával töltik, hogyha csak egy pár napra is, de elszabaduljanak. Hadd aludjanak addig, míg akarnak, és hadd érezzék, hogy egy kis időre visszakapták régi életüket. És mindkét szülőnek jogos vágya, hogy foglalkozhassanak egy kicsit egymással, ápolhassák a kapcsolatukat, hiszen ők nemcsak szülők, hanem egy pár is. Az igény tehát érthető, de azért legyünk óvatosak, mert a gyerek szempontjait is figyelembe kell venni!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
gyerek
2017. április 11. Dívány

A szülő abban gondolkodik, Zsófika jól ismeri a nagyszüleit, hetente többször találkoznak, imádják egymást, tudható, hogy teljes biztonságban lesz náluk. Akkor miért is ne lehetne ott hagyni néhány napra? Csakhogy nem elég, ha szeretik egymást, a porontynak el kell érnie egy bizonyos érettségi szintet, hogy valóban törés nélkül élje meg ezt az időszakot.

Sokan beszámolnak róla, hogy otthon hagyták (persze a gyerek számára ismerős, szeretett embernél – ez a kiindulási alap) a csemetét, és nem volt semmi balhé, hiszti, nem esett kétségbe a poronty. Csak éppen nem ismerte fel őket, mikor visszajöttek. A babán is látszik ez, és volt, aki már tudott beszélni, és néninek szólította anyukáját. Egyes gyerekek pedig valahogy zavartan viselkedtek, matattak, oda sem figyeltek, hogy megjöttek a szülők, vagy „bepörögtek”. Anya és apa furcsállja: ha olyannál van a gyerek, akivel szeretik egymást, és a felnőtt elmondása szerint remekül érezték magukat, akkor mégis mi történt?

A gyerek két-három éves korára tehető az a fejlődési lépés, mikor egyfelől kialakul az éntudat, másfelől az ún. érzelmi tárgyállandóság, és ez a két dolog fogja őt segíteni abban, hogy ne okozzon neki gondot a szülők távolléte. Az éntudat kialakulását onnan vehetjük észre, hogy használja magára a szót: „én”. Ez azt jelenti, elkülöníti magát a környezetétől, az anyától, hogy már úgy tekint magára, mint különálló személyre. Ez a tudás kell ahhoz, hogy „anya és én két külön ember vagyunk, és anya eltávolodhat, majd visszajöhet, ezt értem”.

A cikk ITT folytatódik