Mindenki nyugodjon le! A kamaszkor nem betegség!

Sokan úgy vélik, helyes a legrosszabbra készülni, és felvértezni magukat előre, hogy rémes lesz a kamaszkor. Mármint a gyerekünké, nem a mienk. Ehhez már csak azt kell hozzátenni kiegészítésként, hogy egyre korábban kezdődik. Egyre inkább úgy tűnik, mintha elmosódnának a határai: már kilenc-tíz éves gyerekekről is gyakran számolnak be úgy a szülők, hogy feltűnően tüskésebbé, lázadóbbá váltak (na persze ettől még várhatók ott újabb stádiumok).

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. április 24. Dívány

És a vége sem egyértelmű: amikor a huszonéves még tanul, otthon él, bulizik, bandázik, akkor nehéz megragadni, vajon ez mitől lenne más, mint a tinikor, mi a jele a felnőttségnek.

Mielőtt úgy beszélnénk a tinédzserkorról, mint valami problémáról vagy betegségről, szögezzük le, hogy a szülők számára is tartogat olyan élményeket, amiknek lehet örülni. Nem is olyan rossz, mikor megtapasztalja az anya, az apa, hogy a gyerek önállóan alkot véleményt, képes mellette érvelni, hogy olyan gondolatokat, érdeklődési köröket visz a családba, amikből, ha nyitottak rá a többiek, ők is gazdagodhatnak.

Emellett, noha a kamaszkor az autonómiatörekvések időszaka, valójában mind a gyerek, mind a szülő igényli, hogy megmaradjon a szeretetkapcsolat köztük, éppen azért is olyan fájdalmas, és azért viseli meg ennyire a felnőttet és a tinit is a tizenéves korszak, mert ezt látják meginogni, ezt nem könnyű megélni a mindennapokban. A legtöbb szülőt a kamaszkorral kapcsolatban elsősorban az foglalkoztatja, hogy milyen nehézségeket él át a gyerek, és hogy mit tegyen, hogy segítsen neki, ugyanakkor szülőként is jól tudja magát érezni.

Egy Ausztráliában nemrégiben végzett nagyívű felmérés alapján a gyerekeket leginkább aggasztó témák között ott van a családi konfliktusoktól, a család széthullásától való félelem, a testük, kinézetük miatti aggodalom, illetve az iskolai, tanulmányi nehézségek. Sejthetjük, hogy itthon is hasonló válaszokat kapnánk, és ebben a tanulmányban az a figyelemfelkeltő, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az otthoni közeg is sok fejtörést okoz a tininek.

Azt hisszük, hogy vannak a rajtunk kívülálló körülmények: az iskolai stressz, a kortárs kapcsolatok, a szerelem, a testi változások, és szülőként, testvérként csak elszenvedjük otthon, hogy a gyerek kamaszkorba lépett, és küszködik ezekkel. Ha valamire érdemes felkapni a fejünket a felmérés kapcsán, az éppen az, hogy ne feledjük: a gyerekek rosszkedvében, szorongásában súlyosan benne van az, ha úgy érzik, nem találják otthon a helyüket, nem jönnek ki jól a szülőkkel. Ha valaki azt éli meg tinédzserként, hogy fordulhat a szüleihez, és az otthon egy biztos bázis számára, ahol elviselik, mi több, szeretik őt, akkor az már erős kapaszkodó ehhez az időszakhoz.

A cikk itt folytatódik!