Miniszteri biztos koordinálja a bölcsődei ügyeket

A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost nevezett ki az emberi erőforrások minisztere Kovácsné Bárány Ildikó személyében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bölcsőde
2019. május 16. MTI

Kásler Miklós csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a családvédelmi program egyik rendkívül jelentős pontja a bölcsődék fejlesztése.

A kormányzati célkitűzés az, hogy a bölcsődei férőhelyek számát 50 ezerről 70 ezerre növeljék. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben gyakorlatilag minden kisgyermek bölcsődei elhelyezést nyerhet – közölte a miniszter.

Kásler Miklós elmondta, a bölcsődei fejlesztésekre 2018-ban 10 milliárd forintot különítettek el, az ide költségvetésben a célra 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezek a források olyan környezet kialakítását teszik lehetővé, ahol a kisgyermekek fejlődése egészséges körülmények között, szeretetben és gondoskodásban telik – tette hozzá.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kormány célja, hogy minden olyan családnak segítséget nyújtsanak, ahol dolgoznak a szülők és a kisgyermeket nem tudják másra bízni. A bölcsődei elhelyezés során minél jobb infrastrukturális és személyi feltételek kívánnak biztosítani – hangsúlyozta.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a családi bölcsődék nagyobb szerephez juthatnak majd az elkövetkezendő időszakban, a finanszírozásukat meg fogják emelni. Továbbá a bölcsödében dolgozó szakemberek bérét is növelik.

Közölte, olyan pályázatot írnak majd ki, amely segít az önkormányzatoknak a bölcsődék megépítésében.

Kovácsné Bárány Ildikó, akit május elsejével nevezett ki a tárcavezető a bölcsődei fejlesztéseket felügyelő miniszteri biztossá, elmondta, az egész életpályája a bölcsődéről szól: gondozónőként kezdett, majd bölcsődevezető lett, tíz éve pedig a minisztérium munkatársaként a bölcsődei terület megerősítéséért dolgozik.

“A hosszú munkámnak köszönhetően tisztán látom a bölcsődei rendszer működését, azt, hogy évtizedek óta milyen erőfeszítéseket tettek a bölcsődékben dolgozó szakemberek” – fogalmazott hozzátéve: azt látja, hogy visszaigazolódnak az elmúlt évek intézkedéseinek az eredményei.

Kovácsné Bárány Ildikó hangsúlyozta: elkötelezett a bölcsődei ellátás komplex fejlesztése iránt.