Mit vegyen az osztály a pedagógusnak?

Ha összefog az osztály/csoport, kicsit könnyebb a helyzet, mint ha nekünk kell egyedül kitalálni az ajándékot, mert nagyobb keretből gazdálkodhatunk, és talán könnyebb olyan ajándékot kitalálni, ami már túlmutat a személyes figyelmességen, és tényleg jól jön.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 08. Dívány

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a pedagógusok esetleg több évtizede a pályán vannak, és minden karácsonykor, év végén kapnak valamit a szülőktől, viszont a lakásuk nem növekszik együtt az évek számával. Ezért (főleg ha tudjuk, hogy nem túl sok a négyzetméter, viszont sok a holmi!!!), érdemes lehet olyasmin gondolkodni, amire ezekből legalább az egyik igaz:

  • elfogy,
  • nem foglal sok helyet
  • élmény
  • bizonyos kereteken belül maga választja ki
  • nagyon személyes ÉS nem foglal sok helyet.

child-holding-gift_bu2bht

Még egy szempont: ilyenkor a pedagógusnak veszünk ajándékot, nem az osztálynak, és nem is a pedagógus gyerekeinek, így felejtsük el a tanításhoz kapcsolódó dolgokat, és – szerintem – ne vegyünk neki utalványt játszóházba, ahová a saját gyerekét viheti el. Itt ő az ajándékozott, nem más.

A cikk itt folytatódik!