Mostohaapának lenni
Az utóbbi évtizedekben egyre több a mozaikcsalád, melyben valamelyik felnőtt nem a gyermek(ek) biológiai szülője. Noha a jelenség egyre elterjedtebb, az ezzel járó kihívás nem lett kisebb.
Az Egyesült Államokban például már a családok több mint felében a partnerek vagy újraházasodtak, vagy nem a gyermekek anyjával, apjával élnek együtt. Csak Amerikában naponta 1300 ilyen család keletkezik, ami még az ország méretét tekintve is komoly szám. Olyannyira, hogy egyes jóslatok szerint az ilyen családok száma hamarosan meghaladja majd a hagyományosakét.
A leggyakoribb felállásban az anya, az ő gyermeke és egy másik férfi élnek együtt, ami különösen komoly kihívást jelent a férfiak számára. Nekik néha nagyon nehéz dolguk van, ha be szeretnének épülni a családba.
Éppen ezért igyekszünk eloszlatni néhány mítoszt.
1. Mostohaapának lenni olyan, mint biológiai apának
A két dolognak semmi köze egymáshoz, még akkor is igaz ez, ha egyébként a mostohaapának van saját gyermeke. Teljesen más ugyanis a viszony egy édesapa és gyermeke között akár érzelmi téren, akár a fegyelmezés terén.
A mostohaapa és a gyermek között ugyanis nincsenek meg azok az érzelmi kötődések, melyek a születés pillanatától kezdve kialakulnak egy családban. Teljesen normális tehát, ha a férfi sokszor nemkívánatosnak, elhanyagoltnak vagy a perifériára szorulónak érzi magát – nagyon fontos viszont, hogy tisztában legyen vele, ennek semmi köze ahhoz, milyen férfi vagy apa.
2. A mostohaapának tekintélyre van szüksége
Egy ilyen helyzetben normális reakció lehet, ha a férfi tekintélyt szeretne magának kivívni, miként az is, ha az vele szemben az elvárás, hogy ő legyen a keményebb a gyermeknevelés terén. Ezt azonban szinte lehetetlen hatékonyan megvalósítani.
A tekintélyhez ugyanis bizalom kell, ami sok (és lehetőleg kisgyermekkortól) együtt töltött időt feltételez, amivel a mostohaapa nem rendelkezik. A kellemetlen feladatok, a büntetés éppen ezért ilyenkor a biológiai szülőre, ebben az esetben az anyára vár.
