Nagycsaládosok az Erkelben

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) idén is meghívta tagjait a Nagycsaládosok az Erkelben című közös programra. Először Ókovács Szilveszter, Magyar Állami Operaház főigazgatója köszöntötte a nézőket, majd Kardosné Gyurkó Katalin, a (NOE) elnöke és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szólt a közönséghez. A köszöntőket követően a nagycsaládosok a Diótörő című előadást tekintették meg.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2017. december 19. Antal-Ferencz Ildikó

Ókovács Szilveszter, Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy az Erkel színházban vendégül láthatja minden karácsonykor a nagycsaládosokat.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke így beszélt: a NOE az a hely, ahol a „legnagyszerűbb emberek vannak, akik együtt ünnepelnek és együtt segítenek a bajba jutott családokon”, majd megköszönte az Erkel színháznak a vendéglátást.

 

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár „három karácsonyi ajándékot hozott a nagycsaládosok számára”: három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Az egyik adminisztratív enyhítést hoz, ugyanis jövőre eltörlik azt a kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek. A másik kettő az ingatlanvásárláshoz kötődik. A nagycsaládosokat kiemelten érinti, hogy új ingatlan vásárlása esetén a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény számításánál – közölte, hozzátéve: eddig maximum 30 millió forint értékű ingatlan után lehetett érvényesíteni a kedvezményt, így  a módosítás akár 600 ezer forint teherkönnyítést is jelenthet egy család számára. Ha valaki a csok mellé kamattámogatott hitelt is felvesz, a közjegyzői díj a harmadára csökken, és ez több tízezer forint támogatást jelent egy családnak – hangsúlyozta.

A köszöntőket követően a nagycsaládosok a Diótörő című előadást tekintették meg.

(Fotó: Vadócz/NOE)