Ne váljunk áldozattá!

A kétéveseknek az öltözködés körüli, első önállósodási akciója – „Én, egyedül!” – sok szülő türelmét próbára teszi. Csak ezen legyünk túl, és könnyebb lesz – mondogatjuk magunknak bátorítólag. Aztán amikor az „egyedül” már az önálló közlekedésre, a barátokkal való esti elmenetelre vonatkozik, visszasírjuk a régi cipőkötési küzdelmeket. Miközben az ablakból az utcát lessük, aggódva gondolunk arra, hogy mindent megtanítottunk-e gyermekeinknek a rájuk leselkedő veszélyekről és az alapvető módszerekről, amelyekkel legalább megpróbálhatják megelőzni a bajt. 

2010-ben a fővárosban nyolcszázalékkal növekedett a vagyon elleni és tizennégy százalékkal a személy elleni bűncselekmények száma. Gyakoribbá váltak a lopások, rablások, és megszaporodtak a fiatal- és gyermekkorúak sérelmére elkövetett, főként a mobiltelefonok megszerzésére irányuló rablások is – tudjuk meg a statisztikákból. De vajon elkerülhetjük-e, hogy egy ilyen eset elszenvedőjévé váljunk?

Könnyű préda

Egy átlagos utcai támadás mindössze tíz-húsz másodperc alatt zajlik le; a bűnözőknek igen rövid idő alatt kell hatékonyan cselekedniük. Az Egyesült Államokban több kutatást is végeztek elítéltekkel, hogy megtudják, mi alapján választják ki az áldozataikat. A felmérések szerint az átlagos támadó próbálja elkerülni a sikertelenséget, így számára a legkevesebb kockázatot az egyértelműen gyenge ellenfél jelenti. Az elkövetők –akárcsak az állatvilág ragadozói –ösztönösen, pillanatok alatt képesek a potenciális áldozatok közül kiválasztani a leggyengébbet, akit a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb ellenállással, a legkevesebb figyelmet felkeltve lehet leválasztani a csoporttól és prédává tenni.

A támadók bevallották, hogy alapvetően az illető testbeszéde, szemkontaktusa, viselkedése határozta meg, hogy végül áldozattá vált-e vagy sem. A határozott fellépésűnek tűnő embereket ösztönösen kockázatosnak ítélték. Azokat is inkább futni hagyták, akik agresszívan reagáltak.

– Kommunikációnk közel kilencven százaléka a testbeszéden keresztül zajlik: arckifejezésünk, mozdulataink, gesztusaink sokat elárulnak pillanatnyi állapotunkról – mondja Lakatos Péter, a Krav Maga Global hazai vezetője. A nemzetközi szervezet számos ország speciális rendőri egységének, így a Honvédség Különleges Műveleti Zászlóaljának vagy keresztény szervezetek külföldi missziósainak a kiképzésében vesz részt, továbbá civilek önvédelmi oktatásával is foglalkozik. – Ha valaki beesett vállakkal, a nyakát behúzva, tekintetét a földre szegezve megy az utcán, határozatlan, passzív, gyenge ember benyomását kelti. Ha egy fiatal fülhallgatóval a fülén videojátékozik a téren, az a könnyű préda üzenetét hordozza: értékek vannak nála, figyelmetlen, így a támadás rendkívül gyorsan és kockázatmentesen lejátszódhat.

Fuss vagy harcolj!

A stressz, mint például egy veszélyes helyzet autóvezetés közben, fiziológiás változásokat okoz a testünkben.

·        115-ös pulzusnála finommotorikus mozgások már nem kivitelezhetőek, a szem–végtag-koordináció erősen leromlik, az analitikus gondolkodás korlátozottan működik.

·        145-ös pulzusnálaz összetett mozdulatok kivitelezése is lehetetlenné válik, 175-ös pulzusnál pedig kialakul a csőlátás, amikor a közeli tárgyak felismerésének képessége is megszűnik, a memória alig működik.

·        185-200-as pulzusnál pedig felléphet a teljes lefagyás, amikor az illető képtelen reagálni az őt érő ingerekre. A stressz hatására ugyanis a szervezet védekező funkcióba kapcsol, és az irányítást egy primitív agyi terület veszi át, amely alapvetően két genetikailag kódolt viselkedési programot ismer: vagy akcióba lép (a „Fuss vagy harcolj!” jegyében), vagy lefagy.

– Az önvédelem nem akkor kezdődik, amikor a támadás! – figyelmeztet a szakember. – Bár a primitív agyterület is képes az éles helyzetet modellező önvédelmi oktatás során más cselekvési lehetőségeket is rögzíteni, mégis bármilyen felkészültek vagyunk is, a legjobb megoldás mindig a megelőzés. Az áldozattá válás elkerülésében kulcskérdés a magabiztosság, az elővigyázatosság és a tudatosság.

Hogyan előzzük meg a bajt?

1.      Legyünk magabiztosak!

A fiziológiás változások köztudottan kihatnak a mentális állapotra, és viszont. Húzzuk ki magunkat, emeljük fel a fejünket! Így erősebbnek érezzük magunkat, és annak is tűnünk.

2.      Tudatosan mérjük fel a környezetünket!
Az utcán az otthoni normál riasztási fokozatból kapcsoljunk feljebb, legyünk figyelmesebbek, időnként pillantsunk körbe! Ezzel azt kommunikáljuk, hogy tisztában vagyunk azzal, mi történik körülöttünk. Nem keltjük gyanútlan, elveszett ember benyomását, akit könnyű elszakítani a „nyájtól”.

3.      A csapat erősebb!
A gyerekek, ha egy mód van rá, többen mozogjanak együtt! Ez a felállás már jóval kockázatosabb egy lehetséges elkövető számára.

4.      Ne mutassuk, mink van!
A fiatalok lehetőleg ne hordjanak értékeket: ne mutogassák legújabb mobiltelefonjukat, ne hordjanak drága órát! Látsszon, hogy határozott léptekkel, kimondott céllal igyekeznek valahová.

5.      Kerüljük a kockázatot!
Kerüljük az olyan környéket, napszakot vagy helyzetet, amely kockázatos lehet! Éjjel, néptelen utcán ne járjunk egyedül! Ha mégis erre kényszerülünk, akkor lehetőleg jól megvilágított, forgalmasabb útvonalat válasszunk, és célirányos, határozott léptekkel haladjunk!

6.      Hallgassunk az ösztöneinkre!
Az emberi agy elképesztő módon képes szelektálni a veszélynek ható információkat. Ha azt érezzük, valami nem stimmel, fogadjuk el, és ne küzdjünk ellene! Valami olyan jelet láthattunk, amelyet tudatosan analizálni nem tudunk, de az agy már érzékelte. Ha például a sötét utcán három gyanús alak ácsorog, ne keressünk önigazolást a megérzéseink ellen! Menjünk át a másik oldalra, vagy várjuk meg, míg jön valaki, akihez csatlakozhatunk.

7.      Nem adom egykönnyen!
Alkalmazzunk olyan verbális és nonverbális jeleket, amelyek tudat alatt azt üzenik, hogy nem vagyunk könnyű prédák. Például már az ernyőnket is úgy markolhatjuk, hogy jelezzük: ha szükséges, akár ütni is tudunk vele.

8.      Kiabáljunk!
Merjünk kiabálni, ha úgy érezzük, közvetlen veszély fenyeget! Ha már megtörtént a baj – lefogtak bennünket, vagy elvették az értékeinket –, sokszor már nem sokat ér a segélykiáltás.

9.      „Mit mondtál az anyámra?”
Az utcán történő erőszak hetven-nyolcvan százaléka verbálisan kezdődik. Az ugyanis, hogy egy ember megtámadjon egy másikat, nincs belénk kódolva. Az elkövetők nagy részének nehézséget okoz a konfliktus nélküli erőszak, így az okot maga próbálja verbálisan létrehozni, hogy felpörgesse önmagát a cselekvésre. Ha ezt a folyamatot megbontjuk – nem reagálunk rá, vagy rendkívül határozottan visszautasítjuk a kötözködést, mutatva, hogy képesek vagyunk megvédeni magunkat –, mindjárt kockázatosabb célpontnak tűnünk.

10.  Nyerjünk időt!
Ha nem tudjuk megelőzni a támadást, és például a pénztárcánkat kérik, próbáljuk meg hirtelen két-három méterre eldobni magunktól. Amíg a támadó erre fókuszál, nyerünk egy kis időt a menekülésre.

+ 1 tipp: Több fegyver van nálunk, mint gondolnánk!
A hétköznapi tárgyak is alkalmasak a védekezésre: egy táska, egy földön heverő bot, egy bokszerként szorított kulcscsomó…

Fontos azonban tudatosítani, hogy egy közeli támadás vagy kialakult közelharc során alapvető taktikai és technikai fogások, önvédelmi ismeretek nélkül csekély az esély a sikerre. Az ilyen helyzetek elkerülése, az elővigyázatosság és a megelőző viselkedés életet menthet!

Megjelent a Family magazin 2012/1. számában.