Negyvenesek nyugalom: pár év múlva jobban érzed majd magad!

Az életközepi válság, trendibb nevén midlife crisis magyarázatára sok mindent ki lehet találni. Ha éppen benne vagy, akkor meg pláne sok okból marcangolhatod magad. A rosszkedvben való dagonyázás jogát mindenkinek meghagyva azért jelezzük, hogy tulajdonképpen olyan mint a fogzás: biológiailag kódolt és elmúlik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. április 27. Dívány

Kata, Dóra és Lívia felhúzott lábbal ücsörögnek a süppedős kanapén a kandalló mellett. Ízlésesen manikűrözött körmük megkoccan a karcsú pálinkáspoháron. Körülöttük még húsz-harminc ember nevetgél, beszélget, táncol. A három barátnő már tizenöt éve, minden évben együtt van egy-egy ilyen kétnapos céges bulin. Eleinte Lívia öreg Fiat Pandájával jöttek, most mindegyikük a saját, szépen csillogó kombiját vezeti. Régen Dóra átizzadt ruhában órákon át táncolt és üvöltötte a Né-na-na-nát, majd a hajnali nap első sugaraival együtt, visítva ugrottak be mindhárman a medencébe. Ma este Lívia ásít egyet: – Na megyek lefeküdni. – De még csak tíz múlt – próbál hatni rá Kata. – Fáradt vagyok, és úgysem lesz már semmi – feleli Lívia, és felmegy a szobájába. Mostanában soha nem történik semmi – szólal meg Dóra szemüvegét törülgetve. – Hát igen, negyven felett az unalom tengerén nagyon ritkák az izgalmas események apró szigetei – mondja Kata vontatottan, és felhajtja a maradék pálinkát.

Legyen férfi vagy nő valaki, valahol a negyvenes éveiben egyszer csak utoléri a jelenség, amit életközepi válságnak nevezünk. A férfiaknál látványosabb megnyilvánulásait szoktuk tapasztalni: sportkocsik, húszéves új barátnők, egy-két tetkó vagy erős vágy a maraton lefutására. Persze ezek csak klisék. De azt számtalan felmérés bizonyította, hogy az ember negyvenes évei nem a legboldogabbak közül valók. A nőknél általában korábban következik ez be, náluk általában a 35-45 éves életkor a krízis ideje.

Sokfélét éreznek ilyenkor az emberek, sok okkal magyarázzák maguknak, hogy miért is nem elégedettek – ezek mind egyéni vagy társadalmi okok. Viszont van két, meglehetősen jól alátámasztott magyarázat, ami igazán nagyon jó hír mindenkinek, aki úgy érzi magát, mint a cikk eleji három barátnő. De először nézzük meg, hogyan jelenik meg ez az életközepi válság.

A cikk itt folytatódik!