Nem jó török nőnek lenni

Törökországban jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség, amely elsősorban a foglalkoztatás és az oktatás terén nyilvánul meg – derült ki egy nemrég közzétett globális és egy helyi felmérésből. Az eredmény vélhetően keveseket lepett meg. A török nők helyzete állandó vita tárgyát képezi: hol a helyük a társadalomban, milyen szerepfelfogásaik vannak, és milyen mozgásteret kínál nekik a közösség.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. október 30. szabo.daniel

Törökországban jelentős a nemek közötti egyenlőtlenség, amely elsősorban a foglalkoztatás és az oktatás terén nyilvánul meg – derült ki egy nemrég közzétett globális és egy helyi felmérésből. Az eredmény vélhetően keveseket lepett meg. A török nők helyzete állandó vita tárgyát képezi: hol a helyük a társadalomban, milyen szerepfelfogásaik vannak, és milyen mozgásteret kínál nekik a közösség.


A Világgazdasági Fórum által elkészített Nemi Esélyegyenlőségi Index szerint Törökország a 135 ország közül idén a 124. helyen végzett a nemek közötti esélyegyenlőség megvalósítása terén, és csak olyan államokat sikerült megelőznie, mint például Omán, Irán, Pakisztán vagy Jemen, ahol a nők helyzete finoman szólva sem nevezhető rózsásnak.

A Török Statisztikai Intézet ugyancsak górcső alá vette a kérdést egy nagyobb felmérés keretén belül, és megállapította, hogy csökken a török nők részvétele a felsőoktatási intézményekben. Beszédes adat például, hogy ameddig a török nők óvodai foglalkoztatottsága csaknem 99 százalékos, addig az általános iskolákban ez 52, 9 százalék, a középiskolákban 42, 5 százalék, az egyetemeken pedig már csak 40, 9 százalék. Igaz ugyanakkor, hogy utóbbi téren növekedés volt tapasztalható a tíz évvel ezelőtt mért 36, 7 százalékhoz képest.

Noha az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a török nők műveltsége, és az elmaradottabb mezőgazdasági területeken is javult a lányok beiskoláztatásának aránya, a OECD-tagállamok közül Törökországban a legalacsonyabb a nők foglalkoztatottsága, mindössze 29 százalék – az Európai Unióban ez meghaladja a 60 százalékot is. Felmerül tehát a kérdés, hogy egy olyan országban, ahol irigylésre méltó dinamizmussal fejlődik a gazdaság, és mindenki számára hozzáférhető a felsőoktatási rendszer, miért dolgozik ilyen kevés nő. A válasz a társadalmi szerkezet és a politikai kultúra gyökereiben keresendő.

Egyirányú utca – valamit valamiért

A feminizmusra ugyanis nem csak a török társadalom vallásos szegmensében tekintenek ferde szemmel, ez pedig jelentősen megnehezíti az ottani nők helyzetét. A lányok többsége életének egy pontján kilép ugyan a munkaerőpiacra, de elvárják a tőlük a családalapítást, a gyermekszülést, és azt követően nehezen vagy sosem lépnek vissza a munkahelyükre. Ha pedig megvan a szándék, a nem megfelelően kiépített ellátórendszer nehezíti a dolgukat: nincsen elegendő bölcsőde, óvoda, a többség eleve nem engedheti meg magának a privát gyermekfelügyelet luxusát, ráadásul az au pair-rendszernek nem is nagyon van helyi hagyománya.

A házasságkötés tehát a szóban forgó jelenség fontos eleme, a 25 és 45 közötti hajadon diplomás nők jelenléte 90 százalékos a török munkaerőpiacon, az alacsonyabb végzettségű s egyben házas nők jóval nehezebben tudnak elhelyezkedni. Pedig a felmérések azt mutatják, hogy a szándék igenis megvan; a családalapítás mellett a munkavállalás is elsődleges cél számukra.

A problémakör másik része, hogy a vidékről nagyvárosba vándorló nők java csak alacsony bérezésű, marginális állásokat tud betölteni. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) 2008-as jelentése szerint a török nők 35 százaléka a szolgáltató szektorban, 13 százaléka az ipari, 49 százaléka pedig a mezőgazdasági szektorban dolgozik. Több gyermek vállalása mellett gyakran kényszerülnek olyan munkát végezni, amely kívül esik a legális foglalkoztatottságon, s ez által szociális értelemben kiszolgáltatottá válnak, valamint jobban függenek házastársuktól is. Törökországban a felső vezetői gazdasági pozíciók 12 százalékát birtokolják nők – csakúgy, mint Németországban – ám az üvegplafon-jelenségnél sokkal fajsúlyosabb probléma, hogy eleve kevés nő dolgozik.

Nők az iszlamista célkeresztben

Az elmúlt kilenc év konzervatív érája egyébként nem kis mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a török társadalom kevésbé befogadó a női esélyegyenlőségre. Recep Tayyip Erdogan mérsékelten iszlamista kormánya jóindulattal sem nevezhető az emancipáció hívének; a miniszterelnök 2010-ben egyenesen odáig ragadtatta magát, hogy egy női érdekképviseleteknek tartott összejövetelen kijelentette: „Nem hiszek a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségben.” Erdogan köztudottan mélyen vallásos konzervatív, aki 1994-ben Isztambul polgármestereként úgy fogalmazott, hogy „egy nő sosem kerülhet a legbelső politikai vezetés közelébe, mert az ellentétes a természettel.” A harmadik ciklusát töltő kormányfő újra és újra napirendre emelte a női fejkendő (hidzsáb) közintézményekben történő viselésének kérdését, nemrég pedig kemény abortuszellenes kijelentéseivel vívta ki sokak felháborodását. A három évtizede érvényben lévő abortusz-törvény értelmében az első 10 hétben bármilyen indokkal elvégezhető a terhesség-megszakítás, azt követően már csak egészségügyi okokra hivatkozva engedélyezik. Erdogan azonban – aki legalább három gyermek vállalását szorgalmazza az ország felvirágoztatása érdekében – tavasszal kijelentette, hogy „minden abortusz gyilkosság”, amely a császármetszéssel együtt a török nemzetgazdaság növekedését akadályozza – megnyitva ezzel a terhesség-megszakítás elleni frontot.

Recep Akgag török egészségügyi miniszter rögtön bejelentette, törvénymódosítást dolgoznak ki, ami alapján a nemi erőszak következtében megfogant magzatok esetében sem engedélyeznék az abortuszt. Mindez heves reakciót váltott ki a civil társadalom női képviselőiből, akik a szabad választáshoz való joguk eltörlése ellen vonultak az utcákra. A Török Orvosi Kamara a kormány terveivel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy az abortusz betiltása az illegális eljárások igénybevételére illetve primitív módszerek alkalmazására késztetheti a nőket, valamint növelheti a gyermekágyi elhalálozás esélyét és mértékét.

Törökország kétségkívül továbbra is az egyik legmodernebb muszlim államnak tekinthető, mindazonáltal az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) uralma keményvonalas konzervatív irányba mutat. Többek között ezt támasztja alá Erdogan azon törekvése, hogy ki kell nevelni egy vallásos generációt, amelynek érdekében rehabilitálta a korábban betiltott imam hatip vallási iskolarendszert. Az eurázsiai államnak új alkotmánya lesz a közeljövőben, amely érinteni az abortusz kérdését is, vagyis alapvetően befolyásolhatja a török nők helyzetét, ez pedig részben a munkavállalási lehetőségeikre is hatással lesz. Egyébként Erdogan félelme, miszerint Törökország a csökkenő lélekszám következtében idővel „eltűnik a Föld színéről”, a jelenlegi demográfiai mutatók tükrében teljesen alaptalannak tűnik; a mintegy 75 millió fős ország 2050-re bármilyen intézkedés nélkül is eléri majd a 90 milliós lélekszámot, messze túlszárnyalva ezzel minden nyugat-európai államot.