Nem kell mindent megoldani a kamasszal!
Egy pszichológus kolléga szavai frappánsan foglalják össze a gyermekneveléssel kapcsolatos lényegi tudnivalót: „A gyerek olyan probléma, amit nem lehet megoldani.” Ez így elsőre borúlátónak tűnik, de legalább annyira felszabadító. Lehet együtt élni vele, kaphatunk egymástól kölcsönösen sokat, örülhetünk egymásnak, szerethetjük egymást, és tagadhatatlan: a gyereknevelés (tizenéves korban talán még erőteljesebben) számos problémát is felvet. Ezeket elviselhetjük, és a tőlünk telhetőt megtehetjük, de olyan értelemben, ahogy egy másodfokú egyenletet megoldunk, és dolga végezetten hátradőlünk, úgy nem oldhatjuk meg.
Gondoljunk bele, milyen problémák merülnek fel egy tinivel kapcsolatban. Ezerféle, de nézzünk néhányat! Nem jó az önbecsülése, rondának, butának találja magát. Nekünk, mint szülőknek valamiféle elfogadást kellene nyújtani, és önbizalmat belé plántálni lenne dolgunk. Na de nyilván nem sikerülhet ez úgy, hogy a kamasz-kételyek szele se suhintsa meg a gyereket.
A másik gyakran felmerülő feladat: hogyan viselkedik velünk és másokkal a tini. Szemtelen, tiszteletlen, néha már ellenséges. Ügyeskedhetünk, hogy tompítsuk ezeket a hullámokat, hogy ráérezzünk, mikor kell békén hagyni, mikor van szükség szigorra, humorra, kedvességre, de ha a fejünk tetejére is állunk, akkor sem lesz otthon mindig derűs és barátságos a légkör.
Tehát a problémákat inkább kezeljük, együtt élünk velük, semmint megoldjuk. És ezt fontos tudatosítani, mert így nagy terhet veszünk le a saját vállunkról, és a tinit is egy nagy adag haragtól megkíméljük – mármint a mi haragunk rázúdulásától.
Sok anya és apa azért nagyon frusztrált a tizenéves gyerek mellett, mert jelentős ellentmondást látnak aközött az energia, türelem, próbálkozás és küszködés között, amit a gyerekkel való jó együttélésért megtettek, és aközött az eredmény között, amit tapasztalnak, illetve, amennyire a gyerek mindezt értékeli, pláne: hálás érte. Ilyenkor az ember azon töri a fejét: mit rontott el.
A lényeg éppen az, hogy a kamaszkornak, mint minden életszakasznak, megvannak a maga kihívásai. Bizonyos értelemben az egész kamaszkor egy krízisidőszak, hiszen egy jelentős átmenetről beszélünk: sok szempontból másik ember kell, hogy kikerüljön a végén, mint aki megkezdte ezt a szakaszt. Ez küzdelemmel, viharokkal jár, és mivel még fél lábbal benne van a gyerekkorban a fiatal, a küzdelem közös a szülővel, ő is részese a történetnek. Sokan, amikor ilyen-olyan probléma megoldásán gondolkodnak, tulajdonképpen a kamaszkort szeretnék megszüntetni. Nem lehet, és nem is kell. Jól lehet rá reagálni, lehet jól kísérni.
