“Nem szabad feladni az első konfliktus után!”

Február 7-én az Oktogonnál lévő Házasságkötő Teremben tartották a Házasság hete nyitó sajtóeseményét, amelyen felszólalt többek között Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke, valamint Richard Kane, a Marriage Week nemzetközi mozgalom elindítója is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. február 08. Gyarmati Orsolya

Február 7-én az Oktogonnál lévő Házasságkötő Teremben tartották a Házasság hete nyitó sajtóeseményét, amelyen felszólalt többek között Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke, valamint Richard Kane, a Marriage Week nemzetközi mozgalom elindítója is.


A Házasság hete „hivatalos programja” ökumenikus istentisztelettel veszi kezdetét február 10-én Győrben, ahol Steinbach József református püspök hirdeti az igét. Az ezt követő héten a központi rendezvényeknek többek között a budapesti Ráday Kollégium, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium és templom, a Wesselényi utcai baptista imaház, valamint a gazdagréti református gyülekezet ad otthont, de számos településen – többek között Győrben, Szegeden, Pécsett, Mosonmagyaróváron – is tartalmas programokkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket. Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, illetve a http://www.facebook.com/hazassaghete oldalon követhető nyomon.

„Az egész társadalom működése szempontjából nagyon fontos készség az együttműködés, amelynek egyik legjobb tanulóhelye a család és a házasság. Fejleszthető tudásról lévén szó, elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy segítsük a párokat, hogy ne adják fel az első konfliktus után, és gyakorlással megtalálhassák azt a bizonyos közös hangot”– nyilatkozta dr. Herjeczki Kornél, a Házasság hete szervezőbizottságának tagja, a Harmat Kiadó igazgatója. Az eseménysorozathoz az információs és informatikai kereteket biztosító kiadó vezetője szerint hazánkra is igaz, hogy az egyhetes médiafigyelem és a koordinációs háttér megléte évről évre komoly lökést ad a téma iránt elkötelezett kezdeményezőknek és a világi és egyházi önsegítő csoportok szerveződésének is.